Infostart.hu
eur:
362.47
usd:
322.76
bux:
147607.45
2026. november 4. szerda Károly

A forint miatt nem lehet benzinárcsökkentésre számítani

Hiába zuhantak intenzíven a tőzsdei üzemanyagárak dollárban, a forint gyengülése miatt a Portfolio.hu szerint a következő héten legfeljebb a gázolaj ára csökkenhet, de az sem túl nagy mértékben.

Komoly volatilitást mutatott a hét folyamán a nyersolaj árfolyama a tőzsdén, de ezt szinte már megszoktuk - írja a Portfolio.hu. Az olajtermékek árai is igen mozgékonyak voltak, majd a munkahét utolsó óráiban már jelentős csökkenést mutattak. A múlt heti záró értékéhez képest péntek délutánig 5.7 százalékot esett dollárban mérve a benzin ára, a gázolajé pedig még jobban, 11.3 százalékkal ereszkedett lefelé.

Ez alapján az autósok joggal kezdhetnének örülni, hogy az elmúlt két hét benzináremelése után most újra csökkentés jöhet, azonban a dolog nem ilyen egyszerű, ugyanis a forint jelentősen gyengült a héten a dollárral szemben: a múlt pénteki 211 után 226 körül járt a jegyzés.

Ez azt jelenti, hogy hazai fizetőeszközben mérve a benzin esetében 0.3 százalékos drágulás figyelhető meg a tőzsdei árakban, a gázolaj esetében pedig 5.2 százalékos csökkenést láthatunk.

A jelenlegi szituáció alapján a Portfolio.hu úgy véli, hogy a benzin ára nem változik majd a jövő héten, és a gázolaj esetében is maximum néhány forintos csökkentés lehetséges.

Címlapról ajánljuk
Sorra reagálnak az ismert emberek az ügynökaktákban felbukkant nevükre

Sorra reagálnak az ismert emberek az ügynökaktákban felbukkant nevükre

Megnyílt a Nyitott Akták online adatbázisa, amelyben mintegy 60 ezer, az állambiztonsági nyilvántartásban szereplő 6-os karton vált hozzáférhetővé. A nyilvánosságra került dokumentumokban több ismert közéleti és kulturális szereplő neve is felbukkant. Van, aki határozottan tagadja a beszervezését, más vállalja a múltját, és olyan is akad, aki szerint a róla szóló adatok félrevezetők.
inforadio
ARÉNA
2026.11.05. csütörtök, 18:00
Sári Zsolt
a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára
Töretlen a forinterősödés, másfél hónapos csúcson a magyar fizetőeszköz

Töretlen a forinterősödés, másfél hónapos csúcson a magyar fizetőeszköz

Nagyot esett a dollár az amerikai félidős választások első eredményeire: a republikánusok súlyos vereség elé néznek, a demokraták pedig akár a Kongresszus mindkét házát megszerezhetik. A befektetők Donald Trump gazdaságpolitikai mozgásterének szűkülését árazzák, a dollár eladási hulláma pedig a forint árfolyamában is látványosan megjelent. Itthon eközben a vártnál kedvezőbb ipari adat érkezett, a szeptemberi termelés 8,2 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit. Estére másfél havi csúcsra erősödött a magyar fizetőeszköz.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×