Infostart.hu
eur:
363.07
usd:
322.4
bux:
148281.35
2026. november 4. szerda Károly

Kevesebb utassal is nyereséggel zárt a MÁV

A MÁV-csoport az elmúlt évhez hasonlóan várhatóan idén is pozitív eredménnyel zárja az évet. Heinczinger István, a vasúttársaság vezérigazgatója elmondta: valamennyi kiemelt leányvállalatuk nullszaldóval vagy nyereségesen fejezi be 2008-at.

Az évet értékelve hangsúlyozta: sikeresen lezárult a MÁV Cargo privatizációja, jövőre pedig 64 milliárd forint fejlesztés valósul meg a MÁV-csoporton belül.

Kozák Tamás, a MÁV-START Zrt. vezérigazgatója hangsúlyozta: 2008 sikeres évük volt, folytatódtak a fejlesztések, bár nem sikerült az utasszámcsökkenést megállítani, de az üteme mérséklődött.

Az idén elindították az internetes jegyértékesítést, jövőre pedig az első negyedévben a mobiltelefonos jegyvásárlást is lehetővé teszik. Az idén forgalomba áll 10 Talent motorvonat, beérkezett a harmincadik FLIRT jármű is, és jövőre megkezdik lehívni a FLIRT vonatokra vonatkozó opciót.

Tíz felújított harmadik generációs IC kocsit helyeztek forgalomba. A vezérigazgató külön szólt az osztrák vasúttal indított magas színvonalat képviselő utaskiszolgálásról a Budapest-Bécs-München vonalon.

Címlapról ajánljuk
Karikó, Vágó, Nógrádi, Kiss-Rigó – a tudomány, a közélet és az egyház sem érintetlen az ügynökakták nyílása után

Karikó, Vágó, Nógrádi, Kiss-Rigó – a tudomány, a közélet és az egyház sem érintetlen az ügynökakták nyílása után

A közélet, a tudomány és a katolikus egyház ismert személyiségeiről is őriz vagy 6-os kartont, vagy mágnesszalagot, vagy mindkettőt az Állambiztonsági Levéltár, mint az a Nyitott Akták szerda délelőtti indulása óta nyilvános.
inforadio
ARÉNA
2026.11.04. szerda, 18:00
Magyarics Tamás
külpolitikai szakértő, az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×