Infostart.hu
eur:
364.16
usd:
317.08
bux:
152753.74
2026. szeptember 21. hétfő Máté, Mirella

Óriási tiltakozás a megacég üzemének tervezett bezárása ellen

Bochumban az elmúlt hét végén több mint hatezeren tüntettek a Nokia üzem tervezett bezárása ellen. Közéleti személyiségek és művészek is csatlakoztak az élőlánchoz. A finn távközlési vállalat bochumi telephelyének üzemi bizottsága változatlanul reméli, hogy a munkahelyeket legalább részben meg tudják menteni.

A Nokia bochumi telephelyének alkalmazottjait képviselő üzemi tanács elnöke a látványosra sikerült hétvégi tiltakozó akciót követően derűlátóan nyilatkozott a cég vezetőivel keddre tervezett tanácskozást illetően.

Mint elmondta, fel tudják ajánlani a Nokia vezetőinek, hogy 14 millió euróval gazdaságosabban fognak termelni Bochumban, és ezzel remény nyílhat arra, hogy a megszüntetéssel fenyegetett kétezer állás jó részét sikerül megmenteni.

Lapértesülések szerint a Nokia finnországi igazgatósága csütörtökön Düsseldorfban találkozik az illetékes német tartomány gazdasági miniszterével is.

Èszak-Rajna-Vesztfália miniszterelnöke korábban azt közölte, hogy vizsgálatot rendelt el a Nokia ellen a 40 millió eurós állami támogatás visszaszármaztatása ügyében, amelyet annak idején cégfejlesztési célokra utaltak át.

A finn vállalat az év elején a magas németországi termelési költségekre hivatkozva közölte, hogy beszünteti a gyártást Bochumban, és a termelést Romániába telepíti át. A döntés legalább kétezer német alkalmazott elbocsátásával jár.

A Nokia jelezte azt is, hogy megválik a bochumi autótartozék-gyártó részlegtől is, ami további elbocsátásokat von majd maga után.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Amikor a legnagyobb versenytárs a nemfogyasztás

Amikor a legnagyobb versenytárs a nemfogyasztás

Miért lehet sikeres egy primitív fényképezőgép, egy fapados légitársaság vagy egy nagyon egyszerű pénzügyi szolgáltatás? Mert van, amikor nem egy jobb terméket kell legyőzni, hanem azt a helyzetet, amikor az emberek egyáltalán nem vásárolnak, utaznak vagy fizetnek. A nemfogyasztással való verseny egyik legfurcsább tanulsága, hogy a valódi piac gyakran éppen ott rejtőzik, ahol a közgazdászok és a statisztikusok nagy része szerint semmilyen piac nincsen.

Magyar Péter nagy bejelentést tett október 23. kapcsán

Október 23-án 16 órától Budapesten, a Kossuth téren ünnepeljük az 1956-os forradalom 70. évfordulóját – közölte Magyar Péter miniszterelnök vasárnap a Facebook-oldalán.
inforadio
ARÉNA
2026.09.21. hétfő, 18:00
Seremet Sándor
a Magyar Külügyi Intézet vezető kutatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×