Infostart.hu
eur:
364.71
usd:
309.9
bux:
0
2026. május 3. vasárnap Irma, Tímea

Már augusztustól csökkenhetnek a roamingdíjak

Ha a mobilszolgáltatók teljesítik Kóka János gazdasági miniszter kérését, akkor már augusztusban olcsóbban mobilozhatunk külföldről.

Még azon a napon, amikor az Európai Unió elfogadta a rendeletet, miszerint egy külföldről indított hívás roamingdíja legfeljebb 49 eurócent, egy fogadott hívásé pedig 24 eurócent lehet, a gazdasági és közlekedési miniszter a három hazai mobilszolgáltatóval egyeztetett a rendelkezés bevezetéséről.

A találkozó után Kóka János elmondta: arra kérte a mobilszolgáltatókat, ne várják ki a szeptember végi határidőt az új tarifákkal.

A minisztérium becslése szerint az előfizetőknek évi 8-15 milliárd forinttal kevesebbet kell majd fizetniük az új díjak bevezetése után.

Az uniós rendelet értelmében a díjak a következő két évben tovább csökkennek, vagyis mai euró-árfolyamon számolva a külföldön fogadott hívások díja a jelenlegi 95-220 forint helyett nyár végétől legfeljebb 72, jövő nyártól 66, 2009 nyarától pedig 57 forint lehet.

Meg kéne szüntetni?

A mobilszolgáltatókat tömörítő GSM szövetség szóvivője szerint az unió csütörtöki döntése rossz precedenst teremtett, mert kiskereskedelmi árakat határoz meg szabályozói eszközökkel.

Viviane Reading, az unió távközlési biztosa viszont áttörésnek nevezte a döntést, amely végül is a tarifák mértékét és a szabályozás módját tekintve is kompromisszumnak tekinthető.

Az előkészületi szakaszban ugyanis több parlamenti képviselő is felvetette, hogy a roamingdíjakat teljesen meg kéne szüntetni. Olyanok is voltak, akik azt mondták: mivel az unió egységes piac, a nemzetközi hívásdíjak rendszere sem indokolt többé.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Történelmi világcsúcs maratonfutásban – Csodacipő, speciális energiazselé, ideális időjárás

Az élmezőny tagjai között nagyon komoly versengés alakult ki, egymást is inspirálták, motiválták. Valószínűleg ez is eredményezte azt az egyedülálló sportteljesítményt, hogy az első három helyezett megdöntötte a korábbi világcsúcsot – így értékelte az InfoRádióban a vasárnapi London Marathon eredményeit Gyimes Zsolt, a Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem Atlétika Tanszékének egyetemi docense.
inforadio
ARÉNA
2026.05.04. hétfő, 18:00
Fodor Gábor
volt miniszter, a Közép-európai Rendszerváltást Kutató Intézet vezetője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×