Infostart.hu
eur:
362.15
usd:
311.85
bux:
147747.91
2026. szeptember 7. hétfő Regina
piros színű égő gyertya
Nyitókép: Pixabay

Elhunyt a Videoton UEFA-legendája

Elhunyt Gömöri Ottó, 64 éves volt. Halálát vasárnap reggel jelnetették be.

Gömöri Ottó 1962. május 5-én született Hatvanban. Katonaévei alatt a Honvéd Szabó Lajos SE-ben focizott, majd 1984-ben igazolt a Videotonhoz. A székesfehérvári csapattal részt vett a klub történelmi UEFA-kupa-menetelésében: pályára lépett a Paris Saint-Germain elleni 1–0-s győzelem alkalmával, valamint a Manchester United elleni negyeddöntő visszavágóján is, ahol bár tizenegyest hibázott, csapata végül bejutott a döntőbe.

A Videotonnál eltöltött két idénye alatt 11 NB I-es mérkőzésen lépett pályára,

egyetlen élvonalbeli gólját 1984. október 6-án, a Ferencváros idegenbeli legyőzésekor szerezte.

Pályafutását sérülések nehezítették, ezért 1986-ban visszatért Hatvanba, később pedig Gyöngyösön futballozott.

Aktív pályafutása után 28 éven át dolgozott utánpótlásedzőként Hatvanban, utolsó időszakában pedig a Hatvani Lokomotív SE szakmai igazgatója volt.

Címlapról ajánljuk
Sok élelmiszerünkben van pálmaolaj – ami miatt lángolnak az őserdők

Sok élelmiszerünkben van pálmaolaj – ami miatt lángolnak az őserdők

Indonéziában hatalmas tűzvészek pusztítanak. A hatóságok szerint az ültetvénytulajdonosok gyakran gyújtanak tüzet erdőségekben és tőzeglápokban, hogy területet nyerjenek a a pálmaolaj előállításához. 72 embert már őizetbe vettek gyújtogatás miatt. A pálmaolaj a globális élelmiszerellátás „jolly jokere”, és Indonézia állítja elő belőle a legtöbbet. A részletekről Braunmüller Lajos, az Agrárszektor főszerkesztője beszélt az InfoRádióban.
inforadio
ARÉNA
2026.09.07. hétfő, 18:00
Prőhle Gergely
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézetének programigazgatója
Politikai földrengés érte Németországot, Merz jövője is megpecsételődhet

Politikai földrengés érte Németországot, Merz jövője is megpecsételődhet

Ma tartományi parlamenti választást tartottak Szász-Anhaltban, ahol közel 1,7 millió választópolgár döntöttt az új törvényhozás összetételéről és közvetve a következő tartományi kormányról. Az AfD története során először kerülhet hatalomra egy német tartományban, és akár önállóan is kormányt alakíthat, a CDU pedig 20 százalékpont alatti vereséget szenvedhetett. Az eredmény átrendezheti Németország politikai erőviszonyait, megkérdőjelezheti az AfD elszigetelésére épülő stratégia működőképességét, és súlyos belső vitákat indíthat el a kereszténydemokratáknál. Egy történelmi AfD-győzelem egyben Friedrich Merz kancellár személyes kudarca is lenne, ami meggyengítheti párton belüli tekintélyét, és bizonytalanná teheti hosszabb távú politikai jövőjét.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×