Infostart.hu
eur:
365.29
usd:
320.68
bux:
151272.07
2026. szeptember 26. szombat Jusztina, Pál

Szerdán rábólinthat a kormány az elvárt adóra

A pénzügyminiszter szerint a szerdai kormányülésen elfogadhatják az elvárt adó új változatának tervezetét.

Veres János a közszolgálati televízió reggeli műsorában emlékeztetett: az elvárt adóból származó bevétel része a konvergencia-programnak, ezért ha az nem folyna be a költségvetésbe, akkor az egyensúly megőrzése érdekében a kiadásokat kellene csökkenteni.

A pénzügyminiszter hozzátette: az Alkotmánybíróság által megsemmisített régi és az új elvárt adó között az lesz a különbség, hogy az új esetében az adófizető bizonyíthatja, hogy valóban nem tudja teljesíteni az adófizetési kötelezettségét, mert annyira veszteséges a vállalkozása.

Veres János hangsúlyozta: az adóalap továbbra is az árbevétel 2 százaléka lenne, míg a mértéke 10 vagy 16 százalék.

Kóka János gazdasági és közlekedési miniszter a hétvégén a Liberális Gazdasági Tanács ülése után azt mondta: az SZDSZ jelenlegi formájában nem támogatja az elvárt adó bevezetésére vonatkozó új javaslatot, mert az fölöslegesen növelné a bürokratikus terheket és az abból származó bevétel is elmaradna a várttól.

A Pénzügyminisztérium korábbi tervei szerint 60 milliárd forint bevételre számított az elvárt adóból. Ha az új adó a második félévben lép hatályba, akkor az csak 30 milliárd forint bevételt jelentene, míg a kieső másik 30 milliárd forintot az egyensúlyi tartalékból fedezi a költségvetés.

Címlapról ajánljuk
Gáspár Sándor: „még nincsen kész a leltár”

Gáspár Sándor: „még nincsen kész a leltár”

A hazai filmművészetben végzett kiemelkedő munkásságáért életműdíjjal tüntették ki Gáspár Sándort az idei CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztiválon. A Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművész most 70 éves és eddigi pályafutása során több mint hetven filmben szerepelt. A legtöbbet Grunwalsky Ferenccel forgatott, de sokat dolgozott együtt – mások mellett – Molnár Júliával, Koltai Róberttel és Rudolf Péterrel. Az InfoRádió az életműdíjról kérdezte Gáspár Sándor Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművészt.

Így csökkent a hívők száma, miközben gyarapodtak az egyházi iskolák – kutatás

2010 óta megduplázódott az egyházi iskolák száma, ezzel szemben a 2011-es és 2022-es népszámlálások között a vallásos emberek 20 százaléka „eltűnt” – derült ki a Republikon elemzéséből. Az intézet vezető kutatója, Schlanger Márton az InfoRádióban elmondta: az utóbbi 16 évben átlagosan az egyházi iskolák négyszer annyi forrásból gazdálkodhattak, mint az önkormányzatok által fenntartott intézmények.
inforadio
ARÉNA
2026.09.25. péntek, 18:00
Flamm László
külpolitikai és skandináv térségi szakértő
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×