Infostart.hu
eur:
365.6
usd:
312.83
bux:
132633.84
2026. április 30. csütörtök Katalin, Kitti

Felgyorsulhat a gyorsforgalmi utak építése

A parlamentben megkezdődött annak a határozati javaslatnak a vitája, amely felhatalmazást ad a közbeszerzési eljárás megkezdéséhez az M6-os Szekszárd és Bóly közötti szakaszának, valamint az M60-as autóút Bóly és Pécs közötti szakaszának koncesszióba adására.

Garamhegyi Ábel, a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium államtitkára úgy fogalmazott: a javaslat elfogadása esetén a dél-dunántúli térség nagyvárosait három év múlva gyorsforgalmi úthálózat köti össze.

A határozati javaslat szerint a gazdasági és közlekedési miniszter az M6-os autópályává fejleszthető autóút Szekszárd és Bóly, valamint az M60-as autópályává fejleszthető autóút Bóly és Pécs közötti szakaszának PPP keretében történő tervezésére, építésére, felújítására, illetve ezek finanszírozására vonatkozó koncesszióba adás érdekében közbeszerzési eljárást indít.

A beruházás a tervek szerint koncesszióban valósul meg, a 79,2 kilométer hosszúságú szakasz előkészítését a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. (NIF) végzi. A közbeszerzési eljárás során nyertes koncessziós társaság feladata lesz a kivitelezési tervek összeállítása.

Garamhegyi Ábel kiemelte: a kormány, a gyorsforgalmi utakat koncessziós szerződéssel létrehozott köz- és magánszféra partnerségében javasolja megépíteni.

A beruházás így egyfelől költséghatékonyabb lehet, mintha tisztán állami beruházással valósulna meg, emellett az autópálya ebben a konstrukcióban lényegesen hamarabb készülhet el, mint állami beruházásként - jegyezte meg.

Elmondta, hogy a parlament támogatása esetén a magyar állam nevében a gazdasági miniszter kezdi meg a közbeszerzési törvény rendelkezései alapján a koncesszió kiválasztására irányuló közbeszerzési eljárást.

Hangsúlyozta: a legkedvezőbb ajánlatot adó pályázóval megkötendő koncessziós szerződés alapján a magyar állam rendelkezésre állási díjat fizet majd a koncesszornak.

Az úthasználók az elkészült autóutat az egységes nemzeti díjszedési rendszer keretében vehetik majd igénybe - tette hozzá az államtitkár.Szántó János (MSZP) szerint a 79,2 kilométeres pályaszakasz megépítése megnöveli a térség fejlesztésének lehetőségeit.

A politikus kiemelte: a PPP konstrukció a megvalósítás időtartamát, minőségét, költségeit tekintve kedvezőbb feltételek nyújt, mintha a beruházás állami forrásból valósulna meg.

Hargitay János (KDNP) felidézte, hogy a szakasznak már 2006-ban meg kellett volna épülnie; véleménye szerint a 2010-es dátum sem lesz tartható.

Hangsúlyozta, hogy Pécs abban az évben Európa kulturális fővárosa lesz, és ebből a szempontból különösen fontos lenne a sztráda elkészülése.

Javasolta, hogy a kormány 2013-ig építse meg a határig az autópályát, mivel a horvátoknál már 2010-re elér addig a sztráda.

Lakos Imre (SZDSZ) elmondta: a dél-dunántúli térségben élők európai színvonalú, az európai vérkeringéshez kapcsolódó közlekedési lehetőséget vehetnek igénybe 2010-ben.

Almássy Kornél (MDF) leszögezte: az MDF támogatja az M6-os építését, de csak akkor szavaz igennel, ha kérdéseikre megfelelő választ kapnak a kormánytól, különben tartózkodni fognak politikusai.

Kérdéseik között szerepel többek között, hogy miért szakaszosan kerül sor a beruházásra, és miért jó, ha több üzemeltető lesz.

Címlapról ajánljuk
inforadio
ARÉNA
2026.04.30. csütörtök, 18:00
Nagy Zoltán Zsolt
a Semmelweis Egyetem Szemészeti Klinika igazgatója
Az iráni félelmek és a Fed-döntés uralta ma a kereskedést Amerikában

Az iráni félelmek és a Fed-döntés uralta ma a kereskedést Amerikában

Pörögnek az események a tőzsdéken, az amerikai technológiai szektor tegnap megszenvedte, hogy lapinformációk szerint az OpenAI nem tudta teljesíteni belső bevételi és felhasználói céljait. A szektor emellett újabb teszt elé néz ma, hiszen többek között az Alphabet, az Amazon, és a Meta is ma teszi közzé első negyedéves számait. Ráadásul a Fed kamatdöntése is ma lesz, amin a piaci várakozások szerint tartani fogják a kamatszintet. Az iráni háborúról pedig még nem is beszéltünk, ahol továbbra is nagy a bizonytalanság a háború lezárása kapcsán, és lapértesülések szerint Donald Trump már a Hormuzi-szoros hosszabb távú blokádjára készül. Ráadásul az olajpiaci helyzet az is komplikálja, hogy az Egyesül Arab Emírségek tegnap bejelentette kilépését az OPEC-ből, a világ legnagyobb olajtermelőit koordináló szervezetből. A tőzsdéken eközben óvatosság látszik, az USA-ban és Európában kis mértékben estek a tőzsdék, és a nap végére a magyar tőzsde is lefordult. Hasonló témákról is szó lesz következő befektetési konferenciánkon, május 12-én jön a Portfolio Investment Day 2026. Ne hagyja ki az év egyik legizgalmasabb befektetési eseményét! Jelentkezés itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×