Infostart.hu
eur:
365.13
usd:
320.54
bux:
152002.25
2026. szeptember 23. szerda Tekla

Csaknem öt százalékkal nőttek a reálkeresetek

Tavaly január végétől idén január végéig 4,8 százalékkal nőttek a reálkeresetek - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

A KSH közleménye szerint 2005. január 31. és 2006. január 31. között a nemzetgazdaságban a bruttó átlagkeresetek 6,1 százalékkal, a nettó átlagkeresetek 7,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbit, 2,7 százalékos infláció mellett.

A költségvetési szektorban dolgozók nettó keresete 6,7 százalékkal, a versenyszférában alkalmazottakké pedig 8,7 százalékkal emelkedett.

Forintosított keresetek

A teljes munkaidőben alkalmazásban állók havi bruttó 195.500 forintot, ezen belül a vállalkozásoknál dolgozók átlagosan 147.800 forintot kerestek.

A költségvetési szervezeteknél alkalmazásban állók havi bruttó átlagkeresete 312.100 forint volt, ez a januári egyhavi külön juttatást is tartalmazza.

A nemzetgazdasági átlagos nettó átlagkereset 124.200 forint, ezen belül a fizikai foglakozásúaké 83.400 forint, a szellemi foglalkozásúaké 170.200 forint volt.

Foglalkoztatottak száma

A legalább 5 fős vállalkozásoknál és a költségvetési intézményeknél alkalmazásban állók száma a nemzetgazdaságban átlagosan 2,749 millió volt 2006 januárban, 0,9 százalékkal kevesebb, mint egy évvel korábban.

Idén januárban a költségvetési szférában 2,2 százalékkal, a versenyszférában 0,5 százalékkal dolgoztak kevesebben, mint 2005 januárjában.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Tálas Péter: tulajdonképpen eddig Irán az olajválság nyertese

Tálas Péter: tulajdonképpen eddig Irán az olajválság nyertese

Bár hivatalosan nincs zár alatt a világ energiaellátásának legkritikusabb tengeri útvonala, a tankerhajók mégis félve használják a Hormuzi-szorost. Mindezek ellenére Szaúd-Arábia olajexportja nem csökkent. Vagyis a hónapok óta tartó krízisnek vannak gazdasági és politikai haszonélvezői is. Az InfoRádió Tálas Péter biztonságpolitikai szakértőt, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem intézetvezetőjét kérdezte.

Több ezer embert érinthet a vagyonosodási vizsgálat, itt vannak az első konkrétumok

Társadalmi egyeztetésre bocsátották a vagyonosodási vizsgálatról szóló törvény módosítását. A törvény célja annak biztosítása, hogy az országgyűlési képviselők, a miniszterek, az államtitkárok, a közigazgatási államtitkárok, miniszteri, miniszterelnöki és kormánybiztosok vagyongyarapodása összhangban álljon az adózott jövedelemmel.
inforadio
ARÉNA
2026.09.24. csütörtök, 18:00
Tóth Gábor
a Magyar Kórházszövetség elnöke
Tisza-kormány: döntöttek a várva várt támogatásról, közben Magyar Péter átírná a mentelmi szabályokat

Tisza-kormány: döntöttek a várva várt támogatásról, közben Magyar Péter átírná a mentelmi szabályokat

Kapitány parlamenti megszólalása alapján mintegy 15 ezer pályázó kap támogatást a korábban nyertes 42 ezer mellett az Otthoni Energiatároló Programban (OETP), és a kormány újabb pályázatot is kiír. Az Európai Bizottság javasolja a Magyarországnak még befagyasztva tartott 4,2 milliárd eurónyi kohéziós forrás felszabadítását – jelentette be Ursula von der Leyen, hozzátéve, hogy ezzel a közérdekű vagyonkezelő alapítványok által fenntartott egyetemek is visszatérhetnek az Erasmus+ és a Horizont Európa programokba. Eközben tovább éleződik az ügyészség körüli konfliktus: hatóság félrevezetése, hamis vád és bűnpártolás minősített esete miatt tett feljelentést az aranykonvojügyben az ukrán pénzszállítókat képviselő ügyvédi iroda, miután Magyar Péter éjjel kommentekben üzent a Legfőbb Ügyészségnek. A magyar miniszterelnök bejelentette, hogy kezdeményezi az országgyűlési képviselők mentelmi jogának teljes eltörlését a közvádra üldözendő bűncselekmények esetén. Lannert Judit bejelentette, hogy év végére elkészül az új oktatási stratégia, és két lépcsőben indul a nevelést segítő, valamint a technikai dolgozók bérrendezése. A szerdai kormányzati fejleményekről percről percre tudósítunk.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×