Infostart.hu
eur:
385.63
usd:
331.83
bux:
120786.3
2026. január 15. csütörtök Lóránd, Lóránt
Nyitókép: Unsplash

Hivatalossá vált: végleg bezár Budapest egyik népszerű szórakozóhelye

A szabadtéri szórakozóhely így is több évvel túlélte a Mika Tivadar Mulatót, ám a 15. szezonjára már nem nyithat ki.

Miután 2021-ben bezárt a Mika Tivadar Mulató, idén már nem nyit ki az ezt túlélő Mika Kert sem, ugyanis a területen szálloda épül majd - írja a szórakozóhely Facebook-bejegyzése nyomán a vg.hu.

A bejegyzésben olvasható, hogy a kerthelyiség még szeretett volna kinyitni a 15. szezonjára, azonban nem maradt idő a búcsúra. Mint írják, eredetileg 1 évre bérelték ki az üzemeltetők a területet, végül azonban 14 évig működött a szórakozóhely, eközben pedig több fát is ültettek.

A lap azt írja, mivel egyre több turista érkezik Magyarországra, nem meglepő, hogy a terület tulajdonosa nagy üzletet lát egy újabb szálloda felhúzásában, hiszen a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetsége szerint idén a fővárosban akár több mint 10 százalékkal is nőhetnek a szállodai árak, főként a külföldi látogatók hajtotta kereslet miatt.

A Mika Tivadar Kert búcsúzásképpen még közzétett néhány fotót a (most már) néhai szórakozóhely mostanra kiürített helyéről:

Címlapról ajánljuk
Napelemes pályázat: február 2-től lehet jelentkezni, kijöttek a részletek

Napelemes pályázat: február 2-től lehet jelentkezni, kijöttek a részletek

A kormány honlapján kijöttek a pályázat részletei: minden, már napelemmel rendelkező, vagy annak telepítését vállaló család 2,5 millió forintos vissza nem térítendő támogatást kaphat energiatároló rendszerek telepítésére. Egy két és fél oldalas formanyomtatványt kell kitölteni, a pályázatot február 2-től lehet benyújtani.

A dánok és grönlandiak elkerülték a „Zelenszkij-pillanatot”

Ahogy várható volt, nem sikerült közelíteni az álláspontokat Grönland, Dánia és az Egyesült Államok között a sziget jövőjéről szóló, radikális amerikai igények kérdésében. A dán külügyek vezetője közölte: „alapvető ellentét” van a felek között, miközben a NATO fokozza katonai jelenlétét a térségben.
Ukrajna új korszakot nyitna a frontvonalon, Zelenszkij szükségállapotot hirdetett – Ukrajnai háborús híreink csütörtökön

Ukrajna új korszakot nyitna a frontvonalon, Zelenszkij szükségállapotot hirdetett – Ukrajnai háborús híreink csütörtökön

Az ukrán parlament szerdán a 34 éves Mihajlo Fedorovot nevezte ki védelmi miniszternek, azzal a céllal, hogy technológiai innovációval erősítse meg a hadsereget a közel négy éve tartó háború újabb nehéz szakaszában. Feladata lesz gyors döntéseket hozni az ország légterének védelme, a frontvonal ellátásának megerősítése és az orosz előrenyomulást megállító technológiai megoldások bevezetése érdekében. Volodimir Zelenszkij ukrán elnök szükségállapotot hirdetett az energiaszektorban, miután az orosz támadások miatt Kijevben százezrek maradtak áram, fűtés és víz nélkül a fagyos hidegben - írja a Kyiv Independent. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfrissebb eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×