Infostart.hu
eur:
362.52
usd:
322.86
bux:
147607.45
2026. november 4. szerda Károly
Nyitókép: Pixabay

A fél országra időjárási figyelmeztetést adtak ki

Kedd estig a Kárpát-medence fölé eleinte száraz, majd kissé nedvesebb, melegebb levegő érkezik.

Kedden változóan felhős lesz az ég, északon több, délen kevesebb napsütésre számíthatunk. Napközben főként délen és nyugaton helyenként zápor, késő délután, este délen néhol zivatar is kialakulhat. Többnyire mérsékelt marad a légmozgás, de kedden késő este északon megélénkül az északi szél, valamint zivatar környezetében is megerősödhet a szél.

Zivatar miatt Baranya, Bács-Kiskun, Békés, Csongrád, Fejér, Somogy, Tolna, Vas, Veszprém és Zala megyére adtak ki elsőfokú figyelmeztetést. A zivatarokat 50-60 kilométer per órás szélerősödés és nagyobb mennyiségű csapadék (akár 15-20 mm) kísérheti.

A legmagasabb nappali hőmérséklet kedden 23 és 28 fok között alakul.

Szerdán a nap első felében az ország déli harmadán többnyire erősen felhős lesz az ég, és ott elszórtan valószínű eső, zápor, majd késő délutántól felszakadozik, csökken a felhőzet. Másutt a gomolyfelhők mellett hosszabb napos időszakokra számíthatunk, néhol alakulhat ki záporeső, erre nagyobb esély az ország középső részén van. Estétől egyre nagyobb területen kiderül az ég. Az északi szél többfelé megerősödik. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 10 és 17, a legmagasabb nappali hőmérséklet 20 és 25 fok között alakul.

Címlapról ajánljuk
Sorra reagálnak az ismert emberek az ügynökaktákban felbukkant nevükre

Sorra reagálnak az ismert emberek az ügynökaktákban felbukkant nevükre

Megnyílt a Nyitott Akták online adatbázisa, amelyben mintegy 60 ezer, az állambiztonsági nyilvántartásban szereplő 6-os karton vált hozzáférhetővé. A nyilvánosságra került dokumentumokban több ismert közéleti és kulturális szereplő neve is felbukkant. Van, aki határozottan tagadja a beszervezését, más vállalja a múltját, és olyan is akad, aki szerint a róla szóló adatok félrevezetők.
inforadio
ARÉNA
2026.11.05. csütörtök, 18:00
Sári Zsolt
a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára
Töretlen a forinterősödés, másfél hónapos csúcson a magyar fizetőeszköz

Töretlen a forinterősödés, másfél hónapos csúcson a magyar fizetőeszköz

Nagyot esett a dollár az amerikai félidős választások első eredményeire: a republikánusok súlyos vereség elé néznek, a demokraták pedig akár a Kongresszus mindkét házát megszerezhetik. A befektetők Donald Trump gazdaságpolitikai mozgásterének szűkülését árazzák, a dollár eladási hulláma pedig a forint árfolyamában is látványosan megjelent. Itthon eközben a vártnál kedvezőbb ipari adat érkezett, a szeptemberi termelés 8,2 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit. Estére másfél havi csúcsra erősödött a magyar fizetőeszköz.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×