Infostart.hu
eur:
364.82
usd:
316.21
bux:
149481.29
2026. augusztus 12. szerda Klára
Nyitókép: Pixabay

Itt az előrejelzés a hosszú hétvége időjárásáról

Hajnalban mínuszok is lesznek, néhol napközben is 10 fok alatt maradnak a maximumok, néhol hózáporra is készülni kell.

Hétfőn eleinte az ország nagy részén derült, napos idő várható, majd dél, délnyugat felől megnövekszik a felhőzet. Délnyugaton több helyen, másutt elszórtan várható eső, zápor, a magasabb helyeken havas eső sem kizárt. Eleinte még nagy területen lesz viharos a szél, mely a nap folyamán fokozatosan veszít erejéből, de késő délutánig továbbra is számítani kell erős, főként a Kisalföldön viharos lökésekre is.

A szél veszélye miatt hétfőre másodfokú figyelmeztetést adtak ki Budapestre, Pest, Bács-Kiskun, Fejér, Jász-Nagykun-Szolnok és Nógrád megyére.

Békés, Borsod-Abaúj-Zemplén, Csongrád, Győr-Moson-Sopron, Hajdú-Bihar, Heves, Komárom-Esztergom, Somogy, Szabolcs-Szatmár-Bereg, Tolna és Veszprém megyére elsőfokú figyelmeztetést adtak ki. A legalacsonyabb hőmérséklet hétfőn általában 3-10 fok között alakul, a legmagasabb hőmérséklet 8-13 fok között lesz.

Kedden számottevő csapadék nem valószínű, legfeljebb egy-egy futó zápor alakulhat ki, illetve hajnalban

a Dunántúlon futó hózápor sem kizárt.

Még ekkor is eleinte viharos, erős lesz a szél, majd délután fokozatosan mérséklődik a légmozgás. A minimumhőmérséklet általában mínusz 3 és plusz 3, a maximumhőmérséklet 7-11 fok között alakul.

Szerdán eleinte a Tiszántúlon néhány órára még kisüthet a nap. Szórványosan várható eső, zápor. A szél megélénkül, helyenként megerősödik. A leghidegebb órákban mínusz 1 és plusz 5, napközben plusz 4 és 10 fok között alakul a hőmérséklet.

Csütörtökön délen, délkeleten több helyen, másutt csak elszórtan eshet az eső, illetve a zápor. Többnyire mérsékelt marad a légmozgás, de a Dunántúlon megerősödik a szél. A minimumhőmérséklet mínusz 3 és plusz 3, a maximumhőmérséklet 6 és 11 fok között alakul.

Pénteken, március 15-én szórványosan várható eső, zápor. Időnként megerősödhet a szél is.

A leghidegebb órákban mínusz 3 és plusz 2, napközben plusz 6-13 fok között alakul a hőmérséklet.

Szombaton és vasárnap elszórtan eső, zápor előfordulhat, de vasárnap több órára kisüt majd a nap. A szél többfelé megerősödik, vasárnap helyenként viharossá fokozódik. A minimumhőmérséklet szombaton 2 és 7, vasárnap 3 és 8 fok között valószínű. A nappali maximumok szombaton 10 és 18, vasárnap 13 és 18 fok között alakulnak - olvasható az előrejelzésben.

Címlapról ajánljuk
Több napos fesztivállá változik augusztus huszadika, 18 helyett 4 milliárd forintból – kormányzati bejelentés

Több napos fesztivállá változik augusztus huszadika, 18 helyett 4 milliárd forintból – kormányzati bejelentés

Hat hét alatt összerakta a Centrum Production az augusztus 20-ai ünnepségsorozat művészeti koncepcióját, ahol mindenki ízlésének próbálnak megfelelni, augusztus 19-től egészen 23-ig. A drón-, fény- és tűzijátékshow-ban kicsúcsosodó események idén a budai rakpartról lesznek a legjobban láthatók, és az ünnepségsorozat az eddigi 18 helyett 4 milliárd forintból kijönnek. Lesz olcsó ásványvíz és sör is.

Volodimir Zelenszkij, és több másik államfő is gratulált Baka Andrásnak

Az ukrán elnök szerint Baka András megválasztása újabb fontos mérföldköve Magyarország megújulásának, egyúttal azt is kinyilvánította, hogy Ukrajna kész a kölcsönös tiszteleten és előnyökön alapuló együttműködésre, remélve, hogy a változások a jószomszédi kapcsolatokat is erősítik.
inforadio
ARÉNA
2026.08.12. szerda, 18:00
Ürge-Vorsatz Diána
fizikus, egyetemi professzor, az Éghajlatváltozási Kormányközi Testület alelnöke
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×