Infostart.hu
eur:
364.9
usd:
326.16
bux:
144755.35
2026. november 3. kedd Győző

Nyitrai: fontos előrelépést jelentenek a kormányzat intézkedései a horgászoknak

A horgászokkal folytatott párbeszéd nyomán az elmúlt években született kormányzati intézkedések fontos előrelépést jelentenek a magyar sporthorgászat és horgászturizmus fejlesztésében - jelentette ki a kiemelt társadalmi ügyekért felelős miniszterelnöki megbízott a kormány Facebook-oldalán szombaton közzétett videofelvételen.

yitrai Zsolt kiemelte: a kormány stratégiai partnerként tekint a horgászok mintegy 500 ezer tagot számláló, ezzel Magyarország legnagyobb civil közösségét alkotó táborára. Emlékeztetett: a kabinet 2010 óta számos intézkedéssel támogatta és jelenleg is támogatja a magyar sporthorgászat és a hazai horgászturizmus fejlesztését. A horgászokkal folytatott párbeszéd nyomán létrejött stratégiai megállapodásnak köszönhetően a hazai vizeken megszűnt a kereskedelmi célú halászat, csökkent a halhús áfája, az eddigi papíralapú okmányokat modern horgászkártya váltotta fel és ma már bűncselekmények számít az orvhalászat. Az említett döntések következtében az anyagi támogatásokon túl olyan értékekkel gyarapodott a horgásztársadalom, amelyekkel jelentős változás következett be a hazai vizek minőségében, ezek megőrzését, valamint védelmét pedig a halőri szolgálat munkája és a részükre biztosított modern eszközállomány segíti - húzta alá.

Szűcs Lajos a Magyar Országos Horgász Szövetség (MOHOSZ) elnöke szerint szervezetük olyan állami feladatot vett át, amely a természetes vizek védelmét és a halgazdálkodással kapcsolatos összes teendőt magában foglalja. Az elmúlt időszak legfontosabb eredményeként említette, hogy miután a halgazdálkodásról szóló törvény hatályba lépett, megszűntetve a természetes vízi, kereskedelmi célú halászatot, immár egy kézben összpontosulhat a felelősség és a feladat. Emellett idén január 1-től a horgász állami jegyekből származó minden bevétel a MOHOSZ-hoz került - jelezte. Bokor Károly horgász szakíró a videóban arról beszél: a horgásztársadalom és a kormány stratégiai partnerségének kiemelkedő hozadéka, hogy a horgászok hosszú idő után megkapták a horgászati célú halgazdálkodás lehetőségét a természetes vizeken, amely immár az érintett területek halbőségében, a feltételek javulásában is megmutatkozik. Rámutatott: a halhús áfájának csökkentése a félmilliós horgásztársadalmon túlmutató siker, hiszen ez a halgazdálkodók haltelepítési költségeinek mérséklése mellett a halfogyasztók pénztárcáját is kíméli.

Címlapról ajánljuk
inforadio
ARÉNA
2026.11.03. kedd, 18:00
Horváth Gábor
a Költségvetési Tanács elnöke
Megvan az ukrán-orosz találkozó időpontja, másik kontinensen okozhatnak galibát az ukrán hírszerzők - Háborús híreink kedden

Megvan az ukrán-orosz találkozó időpontja, másik kontinensen okozhatnak galibát az ukrán hírszerzők - Háborús híreink kedden

Stewe Witkoff amerikai különmegbízott bejelentette, hogy november 10 és 11 között kerül megrendezésre a következő orosz-ukrán béketárgyalás Abu-Dzabiban. Dmitro Lubinec ukrán és Jana Lantratova orosz emberi jogi biztos levélben kéri az amerikai first lady, Melania Trump segítségét abban, hogy a herszoni Oleski környékére kihirdetett tűzszünetet más régiókra is kiterjesszék. A közelmúlt katonai puccsai óta Oroszországhoz egyre közelebb kerülő Mali és Niger azzal vádolja az ukrán titkosszolgálatot, hogy ellenzéki fegyveres csoportokat támogat a Száhel-övezetben. Kijev tagadja a vádakat. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfontosabb híreivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×