Infostart.hu
eur:
364.04
usd:
325.38
bux:
144306.44
2026. október 13. kedd Ede, Kálmán
Az állva végzett munka segíthet a fogyásban

Az állva végzett munka segíthet a fogyásban

Az íróasztalnál ülés helyett pult mellett állva végzett munka elméletileg segíthet a fogyásban amerikai kardiológusok új kutatása szerint.

A megállapítás alapja, hogy az emberi szervezet állva percenként 0,15 kalóriával többet éget el, mint ülve, vagyis egy 65 kilogrammos ember négy év alatt tíz kilogrammal lehetne könnyebb, ha ülés helyett állva dolgozna naponta hat órán át - számolták ki a rochesteri Mayo klinika kutatói a European Journal of Preventive Cardiology című szaklap csütörtöki számában megjelent tanulmányukban.

A tudósok abból indultak ki, hogy a hatórás állás nem egészül ki többletkalóriák fogyasztásával.

"Nemcsak több kalóriát használ fel az állva végzett munka, de az álláshoz szükséges plusz izommunkát összefüggésbe hozták a szívroham, az agyvérzés és a cukorbetegség kisebb kockázatával" - mondta Francisco Lopez-Jimenez, a tanulmány vezető szerzője.

A kutatók 46 korábbi tanulmány eredményeit elemezték, ezek mintegy 1200 résztvevő adatait tartalmazták.

A Németország lakosainak egészségi állapotát felmérő legfrissebb jelentés, amely a 2016-os évről szól, megállapította, hogy a munkavállalók 46 százaléka túlnyomórészt ülve dolgozik. Az íróasztalnál dolgozók napi 11 órát is ülnek.

Táplálkozási szakértők és hátspecialisták évek óta hangsúlyozzák, hogy rendszeresen meg kell szakítani az órákon át tartó ülőmunkát, a legjobb, ha óránként többször feláll az ember, például telefonálni.

Címlapról ajánljuk
Nagy Attila Tibor: Orbán Viktor és a Fidesz elkezdte feldolgozni a vereséget, de a nyelvezetük csak az idősebbekhez szól

Nagy Attila Tibor: Orbán Viktor és a Fidesz elkezdte feldolgozni a vereséget, de a nyelvezetük csak az idősebbekhez szól

A Fidesz mintha kezdené feldolgozni a választási vereséget, de az „újkommunista”, illetve „baloldali” jelzők szitokszóként használata az ellenfélre, illetve a kormányzati gazdaságpolitikára kevés, hiszen csak az idősebbekhez szól, de egyáltalán nem szólítja meg a fiatalokat – vélekedett Nagy Attila Tibor az InfoRádióban. A politikai elemző beszélt a KDNP esetleges Fidesztől való „leválásáról”, valamint Magyar Péter miniszterelnökkel vívott saját személyes szócsatájáról is.

Elfogadták a gyermekvédelmi törvényt is – sorozatban szavaz az Országgyűlés, Magyar Péter máris reagált

Vagyonvédelmi hivatal, médiatanács, ügynökakták – fontos nap a parlamentben. A Fidesz és a KDNP „gendertörvénynek” nevezte és a gyermekvédelmi törvény ellen szavazott, Magyar Péter miniszterelnök rögtön reagált.
inforadio
ARÉNA
2026.10.13. kedd, 18:00
Turi Attila
a Magyar Művészeti Akadémia elnöke
Fordulat a Mol gigaüzletében - Mit csinál az árfolyam?

Fordulat a Mol gigaüzletében - Mit csinál az árfolyam?

Komolyabb eladási hullám söpört végig kedden az ázsiai tőzsdéken, miután ismét felerősödtek a mesterséges intelligenciával kapcsolatos befektetői aggodalmak. Európában ugyanakkor többnyire folytatódik az emelkedés. A magyar tőzsdén az OTP tovább emelkedik, kisebb mínuszban van viszont a Mol, miután Aleksandar Vučić szerb elnök szerint nem zárható ki, hogy Oroszország végül amerikai befektetőknek értékesíti a szerb NIS olajvállalatban meglévő tulajdonrészét. Hasonló témákkal is foglalkozunk a Portfolio Investment Day konferenciánkon október 21-én. Jön az év egyik legnagyobb befektetési eseménye, ahol profi szakértők mondják el, mibe érdemes most befektetni. Regisztráció itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×