Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 8. vasárnap Zsombor

Nagy stresszt okoz az ovi után az iskolakezdés

Hatalmas váltást és nagy stresszt jelent az óvoda után az iskolakezdés - véli az InfoRádió által megkérdezett klinikai és nevelés lélektani szakpszichológus. Gyarmathy Éva szerint a szülők jelentősen segíthetik gyerekük új életmódjának elfogadását.

Sokszor az óvodás gyerekek - furcsa módon - örömmel várják az iskolát. Ez mégis stresszt okozhat nekik, ez azonban jó stressz. A váltással elsősorban az a probléma, hogy az iskolával a gyerek életmódja változik meg nagyon hirtelen - mondta Gyarmathy Éva.

Véleménye szerint nagyobb átmenet lehetne az első-második osztályokban. Érdemes lenne sokkal inkább az óvodás működésmódot használni, így szeptemberben kisebb lenne a megterhelés a gyerekek számára. A gyerekek augusztus 31-ig még eldönthetik, hogy mit csinálnak a napjuk nagy részében, majd utána szeptember 1-jétől mindig megmondják nekik, hogy mit kell csinálniuk. Ez nagyon szerencsétlen helyzet így - emelte ki a szakpszichológus.

Úgy látja, nem az óvodát kellene iskolásítani, hanem sokkal inkább az iskolát kellene igazítani a gyerek életkorának megfelelő tevékenységhez, vagyis a szabad játékhoz, a szabad felfedezéshez.

Nagyon nagy probléma a gyerekek számára, ha sokkal fiatalabbként kerülnek egy olyan közösségbe, ahol mások már nála érettebbek. Mert hiába tudja, hogy akár fél évvel is fiatalabb társainál, a mindennapokban mégiscsak sokkal nehezebb feladat számára nemcsak az iskolai feladatok elvégzése, hanem általában a beilleszkedés, az, hogy el kell viselnie, hogy nincs délutáni alvás, és hogy egy helyben kell ülnie - hívta fel a figyelmet Gyarmathy Éva.

A szülőknek érdemes az iskolakezdés előtt beszélniük a gyerekükkel. El kell mondaniuk neki, hogyan fog ez az iskolában történni, a délutánt pedig - amikor a gyerek a szülőkkel otthon van - érdemes lenne a játéknak szentelni. 

"Azt gondolom, hogy nem baj, ha a gyerek nem hoz minden nap piros pontokat, sokkal fontosabb, hogy amikor otthon van a szülőkkel, szabad lehessen, élményeket szerezhessen, játszhasson, önmaga lehessen. Ezzel tud a szülő a legtöbbet segíteni, nem pedig azzal, ha a gyerekkel tanul, és tovább nyomja. Az iskola úgyis megteszi ezt" - vélte a nevelés-lélektani szakpszichológus.

Hanganyag: Gál Ildikó

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
A krakkói lövöldöző először a szüleit és a testvérét gyilkolta meg

A krakkói lövöldöző először a szüleit és a testvérét gyilkolta meg

A lengyel rendőrség megerősítette, hogy a krakkói lövöldöző szüleit és testvérét találták holtan az elkövető otthonában.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
Több mint fél millió ember maradt áram nélkül Ukrajna keleti régióiban, záporoztak az orosz drónok az éjszaka - Híreink az orosz-ukrán háborúról vasárnap

Több mint fél millió ember maradt áram nélkül Ukrajna keleti régióiban, záporoztak az orosz drónok az éjszaka - Híreink az orosz-ukrán háborúról vasárnap

Szombatról vasárnapra virradó éjszaka folyamán az ukrán légierő bejelentése szerint Ukrajna több mint 130 orosz drónt hatástalanított. Szombat este Odessza városában tűz ütött ki az orosz támadásokat követően, amelyekben egy személy életét vesztette. Oroszország továbbra is kiterjedt támadásokat folytat az ukrán energetikai infrastruktúra ellen, amely miatt a Reuters vasárnap reggeli közlése szerint Kelet-Ukrajnában mintegy 600 ezer ember maradt elektromos áram nélkül. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború vasárnapi híreivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×