Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 8. vasárnap Zsombor

Kampány indult a bárányhimlő megelőzéséért

A bárányhimlő súlyos következményeinek megelőzésére hívja fel a figyelmet a március elején elindított "Védőoltással a bárányhimlő ellen" program. A Házi Gyermekorvosok Egyesülete (HGYE) által támogatott információs kampányban óvodapedagógusok és szülők kapnak részletes tájékoztatást a még ma is gyakran ártalmatlannak tartott betegségről.

Muzsay Géza, a HGYE alelnöke szerdai budapesti sajtótájékoztatóján arról beszélt, Magyarországon a bárányhimlő a leggyakoribb bejelentett fertőző betegség. Évente 30-40 ezer bárányhimlős megbetegedés fordul elő, és bár többnyire enyhe lefolyású, a betegek mintegy 2-6 százalékánál szövődményeket okozhat, és ritkán halálos kimenetelű is lehet.

Felhívta a figyelmet arra, hogy a bárányhimlő védőoltással megelőzhető, és azokban a közösségekben, ahol magas az átoltottság, alig fordul elő a betegség.

A sajtótájékoztató háttéranyaga szerint 2015 első heteiben tavalyhoz képest is jelentősen nőtt a hazai bárányhimlős megbetegedések száma, januárban és februárban csaknem 7000 esetet regisztráltak.

A rendkívül ragályos bárányhimlőt a cseppfertőzéssel is terjedő varicella vírus okozza. A beteg már a lappangási idő végén, a tünetek megjelenése előtt fertőz, ezért a bárányhimlő megjelenése a közösségben könnyen járvány kialakulásához vezet.

Ujhelyi Enikő, a sajtótájékoztatónak helyszínt biztosító Egyesített Szent István és Szent László Kórház gyermekintenzív osztályát vezető főorvos arról beszélt: a bárányhimlő következtében olyan súlyos szövődmények alakulhatnak ki mint a tüdőgyulladás, agyvelőgyulladás, mellhártyagyulladás, véráramfertőzés (szepszis), csontgyulladás, idegrendszeri gyulladás. Hozzátette: a súlyos, életveszélyes szövődmények akkor is kialakulhatnak, ha nem követnek el hibát az ápoláskor.

A főorvos arra hívta fel a figyelmet, hogy az esetek 80 százalékában egészséges gyermekeknél alakult ki az életveszélyes szövődmény, a kórház gyermekintenzív osztályán 2009-től február végéig 162 gyereket kezeltek varicella-diagnózissal, közülük 140-et szövődményes bárányhimlő miatt.

Magyarországon is kapható hatásos varicella-vakcina, azonban széles körű alkalmazását gátolja, hogy egyelőre nem szerepel a kötelező védőoltások között - tette hozzá.

Mészner Zsófia, az Országos Gyermekegészségügyi Intézet főigazgatója jelezte: tízéves korukra a gyermekek 90 százaléka átesik a bárányhimlőn. Hozzátette: a két adagból álló oltás már 9 hónapos kortól elérhető, de a legjobb a gyermek 16-18 hónapos kora között beadatni, minimum 6 hét különbséggel.

Győrfi Pál, az Országos Mentőszolgálat szóvivője - aki maga is felnőttkorban lett bárányhimlős - arról beszélt, fontosnak tartaná, ha a védőoltásokról nem hit alapján vitáznának, hanem mindenkiben tudatosulna, hogy a védőoltás mennyire fontos.

A sajtótájékoztatón elhangzott: jelenleg két egyenértékű oltóanyag áll rendelkezésre, ezek nagyjából azonos árban vannak, a védettség kialakulásához szükséges két oltás körülbelül húszezer forint. Az oltóanyag élő, legyengített bárányhimlő-vírusokat tartalmaz és érdemi oltási reakciója nincs.

A "Védőoltással a bárányhimlő ellen" program honlapján (www.baranyhimlo.hu) lehet tájékozódni a betegségről, valamint a bárányhimlővel kapcsolatos tévhitekről.

Címlapról ajánljuk
Három holttestet találtak a krakkói lövöldöző otthonában
„Őrült ámokfutás”

Három holttestet találtak a krakkói lövöldöző otthonában

Két nő és egy férfi holttestét találták meg a krakkói lövöldözés elkövetőjének otthonában – közölte szombat esti sajtóértekezletén Donald Tusk lengyel kormányfő.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
Nem napelemekre, hanem árvízvédelmi szirénákra lett volna szüksége Nepálnak

Nem napelemekre, hanem árvízvédelmi szirénákra lett volna szüksége Nepálnak

A jövő héten kezdődő antalyai ENSZ-klímacsúcs ismét egy katasztrófát fog felhasználni arra, hogy felhívja magára a figyelmet. Az idei csúcstalálkozó a nepáli tragédiára fog kiemelten rávilágítani, ahol augusztus végén jég- és sziklaomlás söpört végig Nepál északi részén. A katasztrófában több mint 1400 ember halt meg, ötezren pedig eltűntek. A helyreállítási költségek közel 5 milliárd dollárt tesznek ki, ami az ország gazdaságának körülbelül egynyolcadának felel meg. És igen, a világ számára is van ebből tanulság – csak éppen nem az, amit a klímaaktivisták sulykolnak, hogy egyre több forrást kell fordítani klímavédelemre.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×