Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 8. vasárnap Zsombor

Ivott már 170 éves sört?

Egy 170 évvel ezelőtt készült sör receptjét rekonstruálta és magát a sört is elkészítette egy finn sörfőzde egy elsüllyedt hajóroncsban talált palackok alapján.

1840 körül a Balti-tengerben, az Aland-sziget közelében süllyedt el egy kereskedelmi hajó, amelynek roncsában búvárok több mint száz pezsgősüveg mellett öt dugóval lezárt sörösüvegre bukkantak 2010-ben. A Löweni Egyetem kutatói szerint a pezsgővel ellentétben a sörök már élvezhetetlenek voltak.

Belga és finn kémikusok, mikrobiológusok és sörfőzők ezután közösen dolgoztak a 170 évvel ezelőtti sör receptjének rekonstruálásán. Jan Wennström, a finn Stallhagen sörfőzde vezetője detektívmunkának nevezte az eredetileg a 19. század első felében fogyasztott sör elkészítését.

Az Espooban lévő VTT finn kutatóközpont szakértői arra a felfedezésre jutottak, hogy a sör minden valószínűség szerint Belgiumból származott. Belga kollégáik ezután hozzáfogtak, hogy rekonstruálják a pontos összetevőket és az elkészítés mikéntjét.

"A legnagyobb kihívás annak meghatározása volt, milyen mikroorganizmusokat kell használnunk ehhez a sörfajtához" - hangoztatta Guido Aerts mikrobiológus.

A szakértők úgy vélik, hogy a hajóroncsban talált sör különlegességnek számíthatott az 1840-es években is: a gyakorlat szerint ugyanis a sört általában hordókban szállították, nem pedig dugóval lezárt üvegben. A régi recept szerint elkészített ital lényegesen édesebb, mint modern változatai, alkoholtartalma pedig 4,5 százalékos. A sörfőzde a történelmi sört Stallhagen 1843 névre keresztelte, leírása szerint "finom és rafinált".

Összesen 120 ezer üvegnyit töltöttek meg a sörrel, további ezer üveget kézzel készült csomagolásban dobnak piacra. A 19. század elején a sör luxuscikknek számított, és így van ez a különleges receptúra alapján készült itallal is: az első üveg egy árverésen 850 euróért (260 ezer forintért) kelt el.

A különleges ital eladásából származó bevételt a sörfőzde közhasznú célokra, egyebek között a még víz alatt lévő hajóroncsok további kutatására és feltárására fordítja.

"Biztosan vannak még más kincsek is azon kívül, ami most előkerült" - fogalmazott Wennström.

Címlapról ajánljuk
A krakkói lövöldöző először a szüleit és a testvérét gyilkolta meg

A krakkói lövöldöző először a szüleit és a testvérét gyilkolta meg

A lengyel rendőrség megerősítette, hogy a krakkói lövöldöző szüleit és testvérét találták holtan az elkövető otthonában.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
Az adóreform nem cél, hanem eszköz: hogyan lehet versenyképesebb a magyar gazdaság?

Az adóreform nem cél, hanem eszköz: hogyan lehet versenyképesebb a magyar gazdaság?

Magyar Péter 2027-es költségvetési bejelentései fontos irányváltást jeleznek. A személyi jövedelemadó csökkentése, a vagyonadó és a nagyvállalatok nagyobb hozzájárulása azonban önmagában még nem jelent gazdaságpolitikai fordulatot. A valódi kérdés az, hogy képes-e Magyarország olyan adórendszert kialakítani, amely egyszerre méltányosabb, ösztönzi a munkát és a beruházást, növeli a hazai hozzáadott értéket, és közben megteremti az euró bevezetéséhez szükséges pénzügyi stabilitást.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×