Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 8. vasárnap Zsombor

Nem a kövérség a legnagyobb baj az iskolásoknál

Csökkent az elhízott gyerekek száma - olvasható az Országos Gyermek-egészségügyi Intézet jelentésében. A háziorvosok és védőnők adatai alapján ugyanakkor emelkedett az iskolások körében a gerincferdülés, egyre több az ételallergiás és több az asztmával küzdő diák.

Valek Andrea az Országos Gyermek-egészségügyi Intézet munkatársa az InfoRádióban elmondta: a védőnők az elhízást un. index-osztályokban mérik és online rögzítik. Ez a 2009-2010-es tanévtől minden páros osztály tanulóit érinti. Elhízott gyermeknek az tekinthető, akinek a testtömeg indexe 90 percentilis körül mozog. Az érintettek adatait rögzítik - magyarázta a szakértő.

Valek Andrea hozzátette: az utóbbi három évben ezek az adatok azt mutatják, hogy minimális mértékben, de csökkent az elhízott gyerekek aránya. Az alsós korosztályban inkább a lányoknál, a középiskolások között inkább a fiúknál gyakoribb ez az elváltozás.

A kóros soványság előfordulása 2,5 százalékos, ez az adat az utóbbi tanévben szintén csökkent a középiskolások körében, a leggyakoribb a 10. osztályosoknál. Majdnem minden vizsgált osztályban a fiúknál fordul elő gyakrabban. 12.-ben változik a tendencia, ott már inkább a lányok érintettek.

Az Országos Gyermek-egészségügyi Intézet munkatársa arról is beszélt, hogy az iskolások körében a leggyakoribb csont-izom elváltozás a tartás rendellenesség, a gerincferdülés. Mindkettőnek a mértéke 15 százalék körüli. Az iskolás kor előrehaladtával növekszik ennek az előfordulása.

A táplálékallergiások száma is növekedett folyamatosan a vizsgált tanévben. A korábbi több mint négyszeresére emelkedett az elmúlt 12 év alatt.

Ugyancsak a megelőző tanévnél több diáknál állapította meg a felmérés, hogy iskolai teljesítményzavartól szenved és a korábbiaknál több gyereket érint a látászavar.

Hanganyag: Kálló Izabella

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
A krakkói lövöldöző először a szüleit és a testvérét gyilkolta meg

A krakkói lövöldöző először a szüleit és a testvérét gyilkolta meg

A lengyel rendőrség megerősítette, hogy a krakkói lövöldöző szüleit és testvérét találták holtan az elkövető otthonában.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
Több mint fél millió ember maradt áram nélkül Ukrajna keleti régióiban, záporoztak az orosz drónok az éjszaka - Híreink az orosz-ukrán háborúról vasárnap

Több mint fél millió ember maradt áram nélkül Ukrajna keleti régióiban, záporoztak az orosz drónok az éjszaka - Híreink az orosz-ukrán háborúról vasárnap

Szombatról vasárnapra virradó éjszaka folyamán az ukrán légierő bejelentése szerint Ukrajna több mint 130 orosz drónt hatástalanított. Szombat este Odessza városában tűz ütött ki az orosz támadásokat követően, amelyekben egy személy életét vesztette. Oroszország továbbra is kiterjedt támadásokat folytat az ukrán energetikai infrastruktúra ellen, amely miatt a Reuters vasárnap reggeli közlése szerint Kelet-Ukrajnában mintegy 600 ezer ember maradt elektromos áram nélkül. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború vasárnapi híreivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×