Infostart.hu
eur:
364.68
usd:
315.99
bux:
149903.82
2026. augusztus 11. kedd Tiborc, Zsuzsanna

Kemény Dénes is a Borok Útján

Több mint 150 versenyző, köztük Kemény Dénes, a Magyar Vízilabda Szövetség elnöke is részt vesz jövő péntektől vasárnapig a 18. Magyar Borok Útja Ralin.

Regőci Attila főszervező az esemény csütörtöki sajtótájékoztatóján bejelentette, hogy a sikeres üzletemberekből, neves közéleti személyiségekből és újságírókból álló mezőny jövő pénteken 8 órakor rajtol a Városligetből, a Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeum elől.

Ferjáncz Attila, a verseny sportszakmai igazgatója szerint a több mint 700 kilométeres országjáró autós túra során a résztvevők először a zsámbéki drivingcamp Hungary tesztpályát ejtik útba, ahol vezetéstechnikai tudásukról kell számot adniuk. Ezt követően az etyeki, a balatonboglári, a zalai, a badacsonyi és a pannonhalmi borvidéket járják be. Útjuk során összesen több mint egy tucat bor- illetve pálinkapincészetet érintenek, amelyeknél nemcsak a helyi nedűket kóstolhatják meg, de különféle játékokat és tréfás ügyességi feladatokat is teljesíteniük kell. A szervezők ezúttal is ügyelnek a szabályos közlekedésre, a résztvevőket mindennap megszondáztatják, sőt, sebesség-ellenőrzésekre is számítaniuk kell.

A résztvevők közül Kemény Dénes, a korábbi vízilabdás sikerkapitány az egyik legnagyobb név, aki navigátor lesz Tőrös Károly, a Dél-Afrikai Köztársaságban élő magyar származású úszóedző mellett. Autóba ül még többek között Hajas László mesterfodrász, Bárándy Péter ügyvéd, korábbi igazságügy-miniszter, Király Tamás és Neményi Ádám producerek, valamint György István, Budapest főpolgármester-helyettese is.

A rendezvény - melynek fővédnöke Pintér Sándor belügy- és Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter - célja, hogy népszerűsítse az ország történelmi borvidékeit, a borkultúrát, valamint a falusi turizmust.

Az autós túra a hagyományoknak megfelelően jótékony célokat is szolgál. A győri ünnepélyes díjátadó gálán tombolasorsolást és borárverést tartanak, amelynek bevételéből a Gyermekrák Alapítványon keresztül a rákos gyermekek gyógyulását, valamint az Afrikai-Magyar Egyesületet támogatják.

Címlapról ajánljuk
Baka András államfő beszéde a parlamentben megválasztása után: a társadalom mélyen megosztott, szembenézésre van szükség

Baka András államfő beszéde a parlamentben megválasztása után: a társadalom mélyen megosztott, szembenézésre van szükség

„Pártpolitikai semlegesség, de semmiképp sem értéksemlegesség” – mondta szerepéről a megválasztott köztársasági elnök, a korábbi Legfelsőbb Bíróság exelnöke a parlamentben, miután a képviselők első körben, kétharmados többséggel mondtak igent rá. A Fidesz és a KDNP nem vett részt a szavazáson, az eredmény kihirdetésekor és a beszéd idején a Mi Hazánk képviselői sem voltak jelen a teremben. A titkos szavazáson a 199 képviselőből 140 igen voks volt (minden bizonnyal a tiszás képviselők), 6 nem (minden bizonnyal a mi hazánkosok), 53-an nem vettek részt a voksoláson. Baka András már le is tette az államfői esküt.

Lakatos Mónika az Arénában: van, ami a sok időjárási rekordnál is érdekesebb ebben a nyárban

Több abszolút időjárási rekord is megdőlt júniusban és júliusban Magyarországon, de történt a rekordoknál is érdekesebb, ugyanakkor riasztóbb változás is az időjárásunkban – mondta Lakatos Mónika, a HungaroMet éghajlatkutatója az InfoRádió Aréna című műsorában.
inforadio
ARÉNA
2026.08.11. kedd, 18:00
Lakatos Júlia
a Méltányosság Politikaelemző Központ stratégiai igazgatója
Fontos adat jön, erre szegeződik minden tekintet!

Fontos adat jön, erre szegeződik minden tekintet!

Nagyjából stagnáltak a hétfői kereskedésben a vezető európai és amerikai részvényindexek, a befektetők újabb impulzusokra várnak. Témákból pedig van bőven, a befektetők a Hormuzi-szoros körüli bizonytalanság, a magasabb olajárak és az inflációs kockázatok mellett már a szerdai amerikai inflációs adatra figyelnek, ami érdemben befolyásolhatja az amerikai jegybank kamatpályájával kapcsolatos várakozásokat. Kedden vegyesen alakult az ázsiai részvénypiacok mozgása, a dél-koreai tőzsde erősödött, a kínai részvénypiacok viszont estek. Az európai és az amerikai tőzsdéken kis elmozdulásokkal zajlik a kereskedés.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×