Infostart.hu
eur:
364.47
usd:
315.81
bux:
149786.98
2026. augusztus 11. kedd Tiborc, Zsuzsanna

Megnyílt a Mesterségek Ünnepe

Megnyílt a budai Várban a Mesterségek Ünnepe szombaton. A négynapos rendezvény vendége Kirgizisztán, középpontjában a gyapjú és a hozzá kapcsolódó mesterségek állnak.

A már az első napon rengeteg látogatót vonzó ünnepet 27. alkalommal rendezik meg az idén, azon mintegy 800 kiállító mester vesz részt.

A népi kultúra, értékeinek megőrzése azáltal is megjelenhet mindennapjainkban, hogy "olyan termékeket vásárolunk, amelyeket kézművesek, népi iparművészek készítenek" - mondta L. Simon László, az Országgyűlés kulturális és sajtóbizottságának elnöke, a Nemzeti Kulturális Alap alelnöke az esemény szombat délutáni megnyitóján. Arra buzdított mindenkit, hogy támogassák azokat az alkotókat, akik számára a hagyományőrzés a mindennapi munka is egyben.

Szólt arról, hogy a rendezvény szervezője, a Népművészeti Egyesületek Szövetsége a Hagyományok Házával együttműködve a kormány felkérésére elkészítette az idén tavasszal bemutatott kézműves stratégiát. "Olyan kormánya van jelenleg Magyarországnak, amely számára a népi hagyományok, a népi kultúra és ezek ápolása nagyon fontos" - emelte ki a politikus, hozzátéve: ez a terület az NKA támogatási politikájában is központi szerepet kap.

A megnyitót felvezető két kirgiz énekesnő előadását követően a kirgiz népművészeti szövetség elnöke és a magyarországi Népművészeti Egyesületek Szövetségének elnöke mondott beszédet.

A Mesterségek Ünnepén a közép-ázsiai térségből érkező népművészek ősi technikákat, különleges eljárásokat és kézműves alkotásokat mutatnak be. Az érdeklődők egyebek mellett közép-ázsiai hengerelt mintás nemeztakarót, kirgiz fejfedőket és ékszereket láthatnak, valamint megismerhetik a szabott-varrott shirdak (nemeztakaró) készítését és a különleges csi szövést.

A műhelybemutatókon a gyapjút alapanyagként használó mesterségek, így a szövés, a viseletkészítés, a hímzés, a csipkekészítés és a nemezelés titkait is elleshetik a látogatók. A gyerekek a játszóházban a gyapjú feldolgozásának különböző szakaszaiban vehetnek részt.

A fesztiválon bemutatják tudományukat a kosárfonók, a gyertyaöntők, a kovácsok, a fafaragók és a fazekasok, az érdeklődőket pedig kézműves iskolák tájékoztatják a mesterré válás lehetőségeiről. Az idei esemény újdonsága a mesélő mesterek színpada, ahol a népművészet mesterei mondják el történeteiket.

A Savoyai teraszon és az Oroszlános udvarban a magyar és külföldi néptáncegyüttesek mellett fellép a Kerekes Band, Szirtes Edina Mókus és a Fabula Rasa, a Zurgó, a Cimbaliband, a Tárkány Művek, Bognár Szilvi, Szvorák Katalin, az Etnofon és Berecz András, emellett divatbemutatót is láthat a közönség.

A Hunyadi udvarban elhelyezett fotóponton a viseletben érkezőkről készítenek képeket, a fotókat szakmai zsűri bírálja el, a fesztivál hivatalos Facebook-oldalán pedig már elindult a Vásárfia az otthonomban című képfeltöltős nyereményjáték.

Az idei rendezvényre négynapos belépőjegy is vásárolható, családi jegyből pedig több variáció van: a 2, 3 és 4 gyerekkel érkezőkre is gondoltak a szervezők.

Címlapról ajánljuk
Baka András államfő beszéde a parlamentben megválasztása után: a társadalom mélyen megosztott, szembenézésre van szükség

Baka András államfő beszéde a parlamentben megválasztása után: a társadalom mélyen megosztott, szembenézésre van szükség

„Pártpolitikai semlegesség, de semmiképp sem értéksemlegesség” – mondta szerepéről a megválasztott köztársasági elnök, a korábbi Legfelsőbb Bíróság exelnöke a parlamentben, miután a képviselők első körben, kétharmados többséggel mondtak igent rá. A Fidesz és a KDNP nem vett részt a szavazáson, az eredmény kihirdetésekor és a beszéd idején a Mi Hazánk képviselői sem voltak jelen a teremben. A titkos szavazáson a 199 képviselőből 140 igen voks volt (minden bizonnyal a tiszás képviselők), 6 nem (minden bizonnyal a mi hazánkosok), 53-an nem vettek részt a voksoláson. Baka András már le is tette az államfői esküt.

Lakatos Mónika az Arénában: van, ami a sok időjárási rekordnál is érdekesebb ebben a nyárban

Több abszolút időjárási rekord is megdőlt júniusban és júliusban Magyarországon, de történt a rekordoknál is érdekesebb, ugyanakkor riasztóbb változás is az időjárásunkban – mondta Lakatos Mónika, a HungaroMet éghajlatkutatója az InfoRádió Aréna című műsorában.
inforadio
ARÉNA
2026.08.11. kedd, 18:00
Lakatos Júlia
a Méltányosság Politikaelemző Központ stratégiai igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×