Infostart.hu
eur:
385.6
usd:
332.7
bux:
121905.07
2026. január 16. péntek Gusztáv

Továbbra sem lehet szabadon tárolni a csónakokat a Balatonon

Bár a tervek szerint enyhítik a hajózási jogszabályokat, ezután sem lehet a Balatonon szabadon, bárhol tárolni a kishajókat és csónakokat.

Molnár Gábor, a Balaton Fejlesztési Tanács (BFT) munkaszervezetének vezetője az MTI-nek a hajózási szabályzat módosításához kapcsolódó észrevételeikről elmondta, a vízbiztonságot továbbra is szem előtt kell tartani, a hajózási szabályzat csónakhasználatra vonatkozó tervezett enyhítése nem jelent korlátlan szabadságot.

Emlékeztetett: a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) a korábban hatályos előírások alkalmazási nehézségeinek feloldása érdekében javaslatot tett a hajózási tárgyú jogszabályok módosítására, a rendelettervezetet június 6-ig lehet véleményezni. A BFT közbiztonsági testülete határidőre megteszi az észrevételeit - jelezte.

Kiemelte: szükségesnek tartják a módosítást, mert a 2012. évi változást követően nem szerencsés, hogy a kikötőn kívül vesztegelő vízi járművekre kötelező őrszemélyzetet biztosítani. A 2000-ben elfogadott Balaton-törvénybe azért került bele, hogy a nyilvántartásba vételre nem kötelezett vízi jármű - csónak, kishajó - a tómeder területén csak kiépített kikötőben tárolható, mert rengeteget tároltak szabálytalanul a nádasokban.

A tiltás mellett azonban nem valósultak meg a tervezett kikötőfejlesztések. Ebben a helyzetben született az őrszemélyzet biztosítására vonatkozó passzus, ami szigorítást jelentett - mutatott rá. Molnár Gábor szerint most törlik ugyan a betarthatatlan részt a jogszabályból, de ez nem jelenti azt, hogy ettől kezdve bárki bárhol otthagyhatja majd a csónakját. Szem előtt kell tartani a vízbiztonságot és a vízhasználattal arányos teherviselést - emelte ki.

Emlékeztetett: a veszteglésre vonatkozóan továbbra is a meglévő szabályokat kell alkalmazni, s a Balatonon vízieszközt tárolni a mederkezelővel, vízügyi igazgatósággal kötött szerződés alapján lehet. Az állami vagyonról szóló törvény szerint a vagyonkezelő jogosult az állami terület használatáért díjat szedni, így a kikötők által elfoglalt területért, valamint a hajók nyíltvízi tárolásakor elfoglalt területért is, hiszen a nyíltvízi hajótárolás is egyfajta területelfoglalás.

Elmondta, a hajózási szabályzat tervezett módosításával a hajós szolgáltatásokat nyújtó vállalkozások fürdőzéssel egybekötött hajókirándulásokat is szervezhetnek, amivel megszüntetik a menetrend szerint közlekedő hajókra eddig érvényes fürdési tilalmat. A szabályzat kiegészülne a kedvtelési célú kishajók felszerelési követelményeivel is.

Címlapról ajánljuk

A legtöbb helyen nem szabad a jégre menni a tavainkon, folyóinkon

Az életével játszik, aki sétálgat a Duna jegén. A hévégén is kitart a kemény fagy és sokan foglalkozhatnak azzal a gondolattal, hogy előveszik a korcsolyájukat és ellátogatnak valamelyik befagyott természetes vízhez, ehhez azonban előzetesen több dolgot tudni kell. Például a legnagyobb tavakon nem alakult ki ehhez elég vastag jég, máshol pedig néhány praktikát érdemes észben tartani.
inforadio
ARÉNA
2026.01.16. péntek, 18:00
N. Rózsa Erzsébet
egyetemi tanár, Közel-Kelet-szakértő
Megtorpant a magyar gazdaság, eloszlatunk egy hatalmas tévhitet

Megtorpant a magyar gazdaság, eloszlatunk egy hatalmas tévhitet

Az utóbbi években a magyar gazdaság növekedése megtorpant, melynek egyik legfőbb okaként a külpiaci helyzet romlását, különösen a német gazdaság versenyképességi problémáit jelölik meg. Arról viszont már kevesebb szó esik, hogy egyrészt milyen folyamatok és gazdaságpolitikai döntések vezettek az erős német függőség kialakulásához, másrészt pedig a régiós országok esetében is megfigyelhető-e ez a probléma, vagy egyedi, magyar specifikus tényezőről van szó. Ebben a cikkben erre a két aspektusra fókuszálva mutatom be ezt a problémakört.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×