Infostart.hu
eur:
386.22
usd:
331.61
bux:
120651.59
2026. január 14. szerda Bódog

Koncert a liftben

Az ostravai városháza páternoszterében adott különleges koncertet a város színházának operatársulata: a fülkékbe lépő énekesek szólóban vagy duettben énekeltek híres áriákat az Európai Operanapok alkalmából.

A nagy érdeklődés övezte produkcióban a társulat 12 tagja vett részt. A művészek óránként váltották egymást a fülkékben. Sok látogató, illetve városházi dolgozó követte emeletről emeletre a hosszú percekig áriázó énekeseket - számolt be hétfőn az eseményről az ostravai székhelyű Moraviai-Sziléziai Színház szóvivője, Viola Lucetova.

"Nagyon tetszett az esemény. Jó, amikor az opera kilép a színházból, és olyan körülmények között csendül fel, amit sokan nem várnának. Ennek eredményeként megszabadul a gyakran szükségtelenül rárakodó komolyságtól. A közönség láthatja, hogy az operaénekesek is emberi lények, akiknek van humoruk" - fogalmazott Eva Drizgova-Jirusova szoprán, aki ezúttal a hallgatóság egyik tagja volt.

A zenei színház igazgatója, Jiri Nekvasil megerősítette: a társulat fontosnak tartotta, hogy az opera a színházi épületen kívül is bemutatkozzon. "Valami tényleg kivételes dologra gondoltunk, amit még nem láttak Ostravában" - magyarázta, hozzáfűzve, hogy a rendhagyó előadást John Cage improvizációs művei ihlették.

Az Európai Operanapokat az európai operatársulatokat és operafesztiválokat tömörítő Opera Europa szövetség kezdeményezte. A rendezvény célja, hogy megismertesse a széles közönséggel az operát, és olyan művészeti formaként mutassa be, amely tükrözi a társadalom állapotát és képes megszólítani az új hallgatókat.

Címlapról ajánljuk
Dánia: „alapvető nézeteltérések” vannak az Egyesült Államokkal, Donald Trump: „továbbra is célunk Grönland megszerzése”

Dánia: „alapvető nézeteltérések” vannak az Egyesült Államokkal, Donald Trump: „továbbra is célunk Grönland megszerzése”

„Alapvető nézeteltérések” vannak az Egyesült Államok és Dánia között Grönland jövőjéről, de folytatódnak a tárgyalások a vita rendezése érdekében – jelentette ki Lars Lokke Rasmussen dán külügyminiszter Washingtonban szerdán éjjel, miután Grönland külügyminiszterének oldalán tárgyalt J. D. Vance amerikai alelnökkel és Marco Rubio külügyminiszterrel. Az Egyesült Államoknak továbbra is célja a Grönland felletti ellenőrzés megszerzése – jelentette ki Donald Trump amerikai elnök a tárgyalások után.
inforadio
ARÉNA
2026.01.15. csütörtök, 18:00
Káel Csaba
a Müpa vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
Egyetlen országon a világ szeme: mindenki feszülten várja Trump döntését – Megszólalt az elnök

Egyetlen országon a világ szeme: mindenki feszülten várja Trump döntését – Megszólalt az elnök

Szakadatlan a feszültség a Közel-Keleten. Sajtóhírek szerint Donald Trump több opciót is mérlegelhet egy Irán elleni esetleges katonai beavatkozás kapcsán, miközben a teheráni rezsim brutálisan lép fel az országszerte zajló tüntetésekkel szemben. A német hatóságok arra figyelmeztetik a légitársaságokat, hogy kerüljék el az iráni légteret, a brit kormány pedig ideiglenesen bezáratta teheráni nagykövetségét a Politico értesülései szerint.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×