Infostart.hu
eur:
384.97
usd:
331.89
bux:
122311.2
2026. január 17. szombat Antal, Antónia

Tudjon meg mindent Bruce Willis harci helikopteréről

Katonai harci helikopter közreműködésével folytatják szerda délelőtt a Die Hard amerikai szuperprodukció forgatását Budapest légterében. A Magyar Honvédség MI-24-ese elsősorban Dél-Budán, illetve a Duna vonala fölött bukkan majd fel. A repülési útvonal közelében a lakosságot zavaró hang és zajhatásokra lehet számítani - mondta az InfoRádiónak Kerekesné Benedek Mária őrnagy, a HM Sajtóiroda munkatársa.

Bár a MI-24-es hatalmas harci helikopter, annyira talán nem lesz félelmetes látvány, mint a filmekben - mondta az InfoRádiónak Kerekesné Benedek Mária őrnagy. A HM Sajtóirodájának munkatársa hozzátette: a helikopter "akcióban" vesz részt. Azt azonban nem tudta megmondani, hogy Bruce Willis is a gépen lesz a forgatás közben.

A repülés tervezett ideje hét és 12 óra között van, ezen időszak óra alatt lehet tehát a zavaró hanghatásokra számítani. Ez sem lesz azonban elviselhetetlen, hiszen a helikoptertől 30-50 méteres távolságban 90-120 decibeles lehet a hangerő -ilyen közel azonban "illetéktelen" nem lesz. 10-150 méteres körzetben már csak hatvan decibel mérhető - a zajártalom pedig 65 decibelnél kezdődik - tette hozzá az őrnagy.

Mivel a gép igen gyors - 100-150 m/s-os sebességgel halad -, ezért a hanghatás nagyon rövid ideig fog tartani, ráadásul a helikopter többnyire a Duna felett halad majd, várhatóan a Budaörs repülőtér - Kelenföldi Hőerőmű - Rákóczi híd - Petőfi híd - Lánchíd - Petőfi híd - Rákóczi híd - Kelenföldi Hőerőmű útvonalon (a Lánchíd és Rákóczi híd közötti szakaszon több alkalommal, a Duna medervonalában oda-vissza).

Lőni a gép nem fog, a magyar honvédség csak szakértői munkára, illetve a helikopter biztosítására szerződött - repült óraszámnak megfelelően felmerülő költségeket a produkció fizeti - magyarázta az őrnagy.

Hanganyag: Sánta András

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Újabb adag ónos eső jön, ipari hóval

Borult, párás, helyenként tartósan ködös idővel indult a péntek, több térségben pedig ónos eső és ónos szitálás is nehezítheti a közlekedést. Elsősorban az északi és keleti országrészben kell csúszós utakra számítani, miközben a nyugati megyékben sűrű, zúzmarás köd rontja a látási viszonyokat.
inforadio
ARÉNA
2026.01.19. hétfő, 18:00
Pletser Tamás
az Erste Bank olaj- és gázipari elemzője
Meglepő bejelentést tett Trump - Mutatjuk a piaci reakciókat!

Meglepő bejelentést tett Trump - Mutatjuk a piaci reakciókat!

Az elmúlt napokban a geopolitikai események voltak a befektetők fókuszában, Grönland kérdése továbbra is a terítéken van, miután tegnap este európai katonák érkeztek a szigetre, Trump pedig továbbra sem állt el annak megszerzésétől. Az ázsiai tőzsdék emelkedtek, részben annak is köszönhetően, hogy az USA kereskedelmi megállapodást jelentett be Tajvannal, amely vállalta, hogy az alacsonyabb vámok érdekében jelentős mértékű beruházást fog végrehajtani az Egyesült Államokban. Európában ezzel szemben gyengébb volt a hangulat, a magyar tőzsde viszont fittyet hányt erre és új csúcsot döntött. Amerikában pedig a stagnálás volt jellemző a tőzsdéken.  Eközben Donald Trump meglepő módon visszakozott, hogy az eddigi legesélyesebb aspiránsnak gondolt Kevin Hassettet jelölje a Federal Reserve élére.  Kidurran az AI lufi, vagy mindent elsöpör a legújabb megatrend? Következő befektetői klubunkon erről lesz szó. Információ és jelentkezés

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×