eur:
394.24
usd:
369.95
bux:
65045.06
2024. április 20. szombat Tivadar

Főműsoridőben a Niagara felett

Három órányi főműsoridőt szentel a Niagara-vízesés feletti kötéltáncos átkelésnek az egyik legnagyobb amerikai tévétársaság, az ABC.

A mutatvány a tervek szerint június 25-én lesz, a 33 éves Nik Wallenda produkálja. Bő fél kilométer hosszú drótkötélen teszi meg az utat.

Az amerikai férfi pár hónapja kapta meg a szükséges engedélyeket az Egyesült Államoktól és Kanadától. A két ország határán lévő vízesés felett több mint száz éve nem "járt" senki, illetve nem kísérletezett hasonló vakmerőséggel a tilalmak miatt. Wallenda kérelmét először határozottan elutasította a Niagara Park kanadai bizottsága, de aztán februárban megszavazta az engedélyt, kikötve, hogy húsz évente csak egyszer történhet hasonló mutatvány. Amerikai oldalról már tavaly szeptemberben jóváhagyták a dolgot.

A férfinak amúgy a vérében van a kötéltánc családi kötelék révén: cirkuszos família leszármazottja, felmenői hét nemzedék óta űzik ezt a mesterséget, így aztán maga a Wallenda név is "kötelez". Nik kétévesen már tudott kötélen járni, és hat esztendősen kezdett álmodozni arról, hogy egyszer átsétál a Niagara felett.

A családban mindazonáltal nem mindenki járt kötélen szerencsével. Nik dédapja 78 évesen lezuhant, és halálra zúzta magát.

Címlapról ajánljuk
Kempf Zoltán egy időre háttérbe szorítja az influenszerkedést, és megcélozza az olimpiát

Kempf Zoltán egy időre háttérbe szorítja az influenszerkedést, és megcélozza az olimpiát

A világbajnok BMX freestyle-os néhány évre abbahagyta a versenyzést, de amikor a sportága bekerült az olimpiai programba, hamar visszatért. A népszerű influenszer az InfoRádióban elmondta: a BMX freestyle-ban nem lehet előre jósolni vagy esélyeket latolgatni, sok tényezőtől, körülménytől függ, hogy sikerül egy-egy verseny, de a kvótaszerzés lesz a célja a júniusi, budapesti olimpiai selejtezőn.

Kiderült, hány magyar dolgozik külföldön – és az is, mivel lehetne őket hazacsábítani

A magyarok főképpen a külföldön elérhető magasabb fizetés, az itthoni bizonytalanabb, kiszámíthatatlanabb jövő, valamint a "klíma" miatt vándorolnak ki valamelyik nyugat-európai országba – ez derült ki az Egyensúly Intézet felméréséből, amelyből javaslatcsomag is készült az intézet és a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége összefogásából. Az InfoRádió Kozák Ákost és Gazsi Attilát kérdezte.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.22. hétfő, 18:00
Dobrowiecki Péter Lengyelország-szakértő, az MCC Magyar-Német Intézet kutatási vezetője
Mitrovits Miklós történész, Lengyelország-szakértő
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×