Infostart.hu
eur:
362.4
usd:
317.77
bux:
143889.34
2026. július 22. szerda Magdolna

Milyen betegségeket okoz az urán?

Radioaktív uránnal vagy plutóniummal dolgozó orosz vagy angol szakemberekről már korábban is igazolták, hogy gyakrabban kapnak rosszindulatú daganatokat, mint az átlag népesség, ám most francia szakemberek azt is kimutatták, hogy ezek az anyagok szívhalált is okozhatnak.

Irina Guseva Canu, a francia nukleáris biztonsággal foglalkozó intézet egyik vezetője és munkatársai az urán készítményekkel foglalkozó dolgozók szív-és érrendszeri állapotát tanulmányozták. Az igen alapos vizsgálat során csaknem 28 évre vonatkozó egészségügyi adatokat gyűjtöttek össze, tanulmányukat az Occupational and Enviromental Medicine szakfolyóirat közölte.

A radioaktív anyagokkal dolgozó munkahelyeken 1960 és 2006 között 2897 ember került kapcsolatba uránnal. Voltak, akik természetes uránnal érintkeztek és voltak, akik lassan oldódó urán készítmények útján foglalkoztak a sugárzó anyaggal. A munkások többsége csak egyik uránfélével került kapcsolatba, de a csoportnak mintegy negyede a munkahely mindegyik feldolgozási módján dolgozott.

A kutatók a több évtizedes megfigyelés során a halálozási statisztikák adatait is értékelték, és arra is figyeltek, hogy hány esetben volt a halál oka szívinfarktus, illetve egyéb érrendszeri esemény, például agyi katasztrófa.

A szív- és érrendszeri halálozás az oldódó urán készítménnyel dolgozó munkások esetén a radioaktív sugárhatást nem szenvedő munkatársakhoz képest megduplázódott. Azok, akik természetes uránérccel kerültek kapcsolatba, mintegy 70 százalékkal gyakrabban haltak meg szív-és érrendszeri okok következtében, mint az ilyen sugárkárosodástól mentesen dolgozók.

A francia munkacsoport azt is megnézte, hogy a szív-és érkárosodás szempontjából súlyos kockázati tényezőnek számító dohányzásnak, mennyi szerepe volt a tragikus eredményben.

A matematikai értékelés azt igazolta, hogy az urán bármelyik formája növelte a cigarettázók egyébként sem kisfokú halálozását, de az esetszám nem volt elég a határozott statisztikai bizonyítékhoz.

A szív- és érrendszeri halálozás fokozódása a radioaktív sugárhatás időtartamával arányosan növekedett, de a kutatók véleménye szerint további vizsgálatokra van szükség.

Címlapról ajánljuk

Bóka János új Fidesz-frakcióvezető: a Tisza Párt nem akarja, hogy 2030-ban az emberek szabadon dönthessenek

Készen állok a politikai közösségünk szolgálatára, vállalva, hogy megőrzöm az elmúlt 16 év eredményeit és képviselem értékeinket – jelentette ki megválasztása után kedden Bóka János, a Fidesz új frakcióvezetője egy tévéinterjúban.
inforadio
ARÉNA
2026.07.22. szerda, 18:00
Gálik Zoltán
a Budapesti Corvinus Egyetem docense
Itt a történelmi csúcs a magyar tőzsdén!

Itt a történelmi csúcs a magyar tőzsdén!

Ma is elsősorban az iráni fejleményekre figyelnek a befektetők világszerte, de más fejlemények is borzolják a kedélyeket: az amerikai kereskedelmi főképviselő újabb, több tucat országot érintő vámintézkedéseket helyezett kilátásba a Trump-adminisztráció részéről, ráadásul eközben meredeken emelkedik az olaj ára, mivel felerősödtek a közel-keleti ellátási kockázatok. Ázsiában felemás kereskedést láthattunk, Európában és Amerikában egyelőre pozitív a kép. A magyar tőzsde az OTP-nek köszönhetően felülteljesített; a társaság megállapodást írt alá a Luminor megvásárlásáról, amely a Balti régió harmadik legnagyobb bankcsoportja. Az OTP végül történelmi csúccsal zárta a napot

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×