Infostart.hu
eur:
362.4
usd:
317.77
bux:
143889.34
2026. július 22. szerda Magdolna

Magyarország túljutott az influenzajárvány csúcsán

Magyarország túljutott az influenzajárvány csúcsán - mondta Paller Judit megbízott országos tiszti főorvos.

Molnár Zsuzsanna, az Országos Epidemiológiai Központ (OEK) epidemiológus főorvosa elmondta: a fővárosban és 11 megyében már tetőzött a járvány.

Három megyében továbbra is emelkedett az influenza miatt orvoshoz fordulók száma; Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében 60 százalékkal, míg Borsod-Abaúj-Zemplén és Heves megyében 7-10 százalékkal nőtt a betegek száma az előző héthez viszonyítva.

A főorvos azt is elmondta: a 6-12. hét között lezajlott országos járvány során a lakosság két százaléka, mintegy 200 ezer ember fordult orvoshoz influenzaszerű megbetegedések miatt. Kevesebben, mint tavaly, tehát az idei influenzajárvány nem volt olyan intenzív, mint az előző szezonban - tette hozzá a főorvos.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Bóka János új Fidesz-frakcióvezető: a Tisza Párt nem akarja, hogy 2030-ban az emberek szabadon dönthessenek

Készen állok a politikai közösségünk szolgálatára, vállalva, hogy megőrzöm az elmúlt 16 év eredményeit és képviselem értékeinket – jelentette ki megválasztása után kedden Bóka János, a Fidesz új frakcióvezetője egy tévéinterjúban.
inforadio
ARÉNA
2026.07.22. szerda, 18:00
Gálik Zoltán
a Budapesti Corvinus Egyetem docense
Itt a történelmi csúcs a magyar tőzsdén!

Itt a történelmi csúcs a magyar tőzsdén!

Ma is elsősorban az iráni fejleményekre figyelnek a befektetők világszerte, de más fejlemények is borzolják a kedélyeket: az amerikai kereskedelmi főképviselő újabb, több tucat országot érintő vámintézkedéseket helyezett kilátásba a Trump-adminisztráció részéről, ráadásul eközben meredeken emelkedik az olaj ára, mivel felerősödtek a közel-keleti ellátási kockázatok. Ázsiában felemás kereskedést láthattunk, Európában és Amerikában egyelőre pozitív a kép. A magyar tőzsde az OTP-nek köszönhetően felülteljesített; a társaság megállapodást írt alá a Luminor megvásárlásáról, amely a Balti régió harmadik legnagyobb bankcsoportja. Az OTP végül történelmi csúccsal zárta a napot

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×