eur:
388.64
usd:
360.9
bux:
68568.49
2024. május 7. kedd Gizella

Milliárdokba kerülnek az adófizetőknek a lusta diákok

Miközben a diákok számára elvesztegetett időt, bizonytalan jövőt és esetleges adósságokat jelent, ha kimaradnak az egyetemekről, főiskolákról, az adófizetők számára milliárdokba kerül, ha valaki elkezdi, ám nem fejezi be felsőfokú tanulmányait - derült ki egy amerikai kutatóintézet legfrissebb jelentéséből.

A nonprofit American Institutes for Research (AIR) kormányzati adatok elemzése alapján kimutatta, hogy 2003 és 2008 között a szövetségi államok 6,2 milliárd dollárral (1200 milliárd forint) támogatták olyan diákok oktatását, akik az első év után kiestek az egyetemekről.

A szövetségi kormány 1,5 milliárd dollár (295 milliárd forint), az államok pedig 1,4 milliárd dollár (287 milliárd forint) támogatásban részesített olyan diákokat, akik soha nem kezdték el a második évfolyamot a tanintézetekben.

Miközben az Obama-kormány és magánalapítványok azon fáradoznak, hogy minél több diák számára tegyék elérhetővé legalább a főiskolai diploma megszerzését, ezek az adatok jó munícióval szolgálnak bírálóiknak, akik úgy vélik, túlságosan sok diák tanul a főiskolákon, túl sok adófizetői pénzt elvesztegetve.

Az első év után kimaradó diákok oktatásának költségei a szövetségi államok felsőoktatási költségeinek 2-8 százalékára rúgnak. A jelentés azért a szövetségi államokat vizsgálta leginkább, mivel azok biztosítják a felsőoktatási költségek túlnyomó részét - magyarázta Mark Schneider, az AIR alelnöke, az oktatási tárca oktatási statisztika nemzeti központjának korábbi vezetője.

Címlapról ajánljuk
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.05.07. kedd, 18:00
Resperger István ezredes
a Magyar Agrár-és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
Nagyot ralizott az OTP!

Nagyot ralizott az OTP!

Ázsiában felemás hangulatban telt a kereskedés hétfő reggel, ezt követően Európában a múlt heti esés után szép pluszban zártak a tőzsdék, és Amerikában is az emelkedésé volt a főszerep. A hét első napján idehaza a külkereskedelmi adatokra volt érdemes figyelni, külföldön pedig nem várható nagyobb piacmozgató esemény. A magyar tőzsdén is kedvező hangulatban telt a kereskedés, elsősorban az OTP-nek köszönhetően.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×