eur:
401.45
usd:
363.71
bux:
72821.53
2024. október 3. csütörtök Helga

Kevesebb a szőlő Tokajban

A tavalyinál mintegy harminc százalékkal kevesebb szőlő terem az idén a Tokaj-hegyaljai történelmi borvidéken.

Az Észak-Magyarország című napilap azt írta: a tartós esőzés és a kánikula egyaránt kárt okozott, illetve okoz a szőlőben, amelyet megtámadott a peronoszpóra és a lisztharmat is. Marcinkó Ferenc, a Tokaj Hegyközségi Tanács elnöke azt mondta: a korábbi kedvezőtlen időjárás miatt már elkéstek a védekezéssel. Hozzátette: a termelők gondjait fokozza azt is, hogy a borvidéken az aszú is kevesebb lesz.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Baj van a szomszédban, tömegével szerelnek le a rendőrök

Hatalmas a rendőrhiány Szlovákiában. Szeptember 30-án járt le a felmondások beadásának határideje azok számára, akik még idén távozni akarnak a testületből. A belügyminisztériumnak nem sikerült megakadályoznia a rendőrök tömeges távozását. Az év végéig 1800-2000 rendőr szerelhet le, ami olyan helyzetet teremthet, amit már a lakosság is megérezhet a hétköznapokban.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.10.03. csütörtök, 18:00
Kovács Ákos
Kossuth-díjas zeneszerző, előadóművész
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×