Egy kutya jellemét alapvetően két körülmény határozza meg: egyrészt az, hogy milyen genetikai hátteret örökölt, másrészt pedig az, hogy milyen módon bántak vele a gazdái. Egy stabil idegrendszerű kutya is "bekattanhat", ha nem törődnek vele, egész nap rövid pórázra kötve kell élnie ingerszegény környezetben, vagy épp ellenkezőleg, ha bántják, heccelik, állandóan zaklatják. A történet fordítottja is igaz: egy ingerlékeny, támadó kedvű vagy ideggyenge kutya is "normálissá" válhat megfelelő kezekben.

A tiltás ellenére még mindig előfordulnak kutyaviadalok, ahol "harci kutyákat" eresztenek egymásra pénznyeremények céljából. És ha a kutya már nem nyer vagy kiöregedett a versenyből, egyszerűen megszabadulnak tőle. A pitbull és keverékeinek tartását, tenyésztését betiltották, de lényegében kiskapu maradt az, hogy a pitbull pontos fajtaleírása nem történt meg.

A harci kutyák alapból ember és gyerek mellett nagyon is biztonságosan viselkednek, hiszen fájdalomtűrésük jobb, egy esetleges farok- vagy fülhúzásért nem kapnak olyan hamar oda. Tehát normálisan nevelve, családi házőrzőnek kitűnőek, de nagy erejük rossz gazda kezében veszélyessé teheti őket, még akkor is, ha a gazdának még a ringben is be kell tudnia avatkozni a küzdelembe.

Jó lenne, ha bizonyos fajták külön engedéllyel, vizsga után lennének tarthatók, ugyanúgy, mint a fegyver, hiszen egy harci kutya adott esetben veszélyes fegyverré válhat. (Esetleg fontolóra lehetne venni a leendő gazda előzetes pszichológiai vizsgálatát is...)

A támadások lélektana

A kutyatámadások áldozatai sokszor gyerekek vagy idős emberek. A gyerekek magas (sikító) hangja, illetve sírása kiválthatja az agressziót, az idős embereknél pedig az, ha védekezés közben (például bottal) hadonásznak, ami az amúgy is pattanásig feszült kutyát még jobban ingerelheti.

Ha támadás ér bennünket, fontos, hogy soha ne fordítsunk hátat a kutyának, ha lehet, tartsuk meg a kellő távolságot, és semmi esetre se kezdjünk el futni, mert a kutya gyorsabb nálunk. Ne hadonásszunk se a kezünkkel, se bottal, ne kiabáljunk, hanem szépen, nyugodt, csendes hangon próbáljuk meg lehiggasztani a kutyát ("jó kutya, semmi baj"...)

Ha a támadás akkor következik be, amikor saját kutyánkat sétáltatjuk, akkor az általában mindig a kedvencünk a célpont. Ilyenkor a kisebb kutyát vegyük fel és rejtsük el, mert például egy kistermetű Yorki gerincét könnyen eltörheti egy nagyobb testű kutya. Ha a kedvencünk nagyobb méretű (pláne ha hosszabb szőrű is), akkor nagyobb az esélye a küzdelemben, de azért ha lehet, kerüljük el, akadályozzuk meg az ádáz viaskodást.

A támadó kutya póráz, szájkosár és természetesen gazda nélkül jelenik meg. Ha nem sikerül elejét venni a támadásnak, akkor engedjük el pórázról a saját kutyánkat, hogy az ne gátolja a védekezésben, és semmi esetre se avatkozzunk be puszta kézzel a verekedő kutyák küzdelmébe, mert mi magunk is megsérülhetünk. Ha van a közelben egy vödör víz, az hatásos szokott lenni: egyszerűen csak le kell önteni vagy slaggal lelocsolni az állatokat. Amennyiben ez a megoldás nem járható, akkor nem árt, ha gázsprayt hordunk magunknál ilyen esetekre.

Ha bekövetkezik a legrosszabb, és mind minket, mind a kutyánkat megharapta a támadó kutya, akkor a következőt kell tenni. Ha sikerül a kutya gazdáját megtalálni, akkor mindenképpen el kell kérni tőle a kutya hitelesített, sorszámozott oltási könyvét, és megnézni benne, hogy mikor volt utoljára beoltva veszettség ellen. Az oltás 365 napig, azaz 1 évig érvényes.

Figyelem! Ha az oltási könyv nem sorszámozott (2010. január 1-től minden kutya könyvét sorszámozottra kell lecserélnie a kezelő állatorvosnak), vagy ha a beírás nem hiteles, nincs lepecsételve vagy aláírva, akkor a könyv sem hiteles, és nem lehet elfogadni. Ha megvan az oltás, akkor megnyugodhatunk, de ha a kutyának nincs meg a gazdája vagy az oltási könyv nem érvényes, akkor mindenképpen el kell menni a körzeti orvoshoz, aki eldönti, hogy beadatja-e nekünk a tetanusz, illetve a veszettség elleni oltást.

Ha a kutyánk sérült meg, akkor minél előbb keressük fel állatorvosunkat, aki ellátja az ebet, majd kérjünk tőle számlát, amelyet a támadó kutya gazdájának bemutatva jogosan követelhetjük tőle (sűrű bocsánatkérése mellett) az állatorvosi költségek rendezését.