Infostart.hu
eur:
384.97
usd:
331.89
bux:
122311.2
2026. január 17. szombat Antal, Antónia

Gyógyszer helyett - céklalé

A céklalé nitráttartalma miatt segít a vérnyomás csökkentésében - állapították meg londoni kutatók.

A céklalé jótékony hatására vonatkozó tanulmány a Hypertension című amerikai szakfolyóiratban jelent meg. Szerzői szerint 24 órán át csökkentette a vizsgálatba bevont emberek vérnyomását, ha céklalevet ittak vagy nitrát tablettákat kaptak. Azoknál volt jelentősebb a hatás, akiknek a vérnyomása egyébként magasabb volt.

A kutatók úgy vélik, a magas vérnyomást a mostaninál természetesebb módon is lehetne csökkenteni, hiszen több zöldségben megtalálható a nitrát.

"Kimutattuk, hogy a cékla és a nitrát kapszulák egyformán hatékonyak a vérnyomás csökkentésében" - hangsúlyozta Amrita Ahluwalia, a londoni orvostudományi egyetem munkatársa, a tanulmány egyik szerzője. A kutatók igazolták, hogy a céklában található szervetlen nitrátok a zöldséglé elfogyasztása után nitrogén-oxiddá alakulnak.

A szakemberek szerint a leveles zöldségek - saláta, cékla - fogyasztása csökkenti leginkább a szélütés és a szívroham kockázatát, mert ezeknek magas a szervetlen nitráttartalma.

Címlapról ajánljuk
Orbán Viktor Miskolcon „egy hosszú szerelmi történetről” beszélt, bejelentést tett a tanárbérről
Cikkünk frissül

Orbán Viktor Miskolcon „egy hosszú szerelmi történetről” beszélt, bejelentést tett a tanárbérről

Miskolcon a digitális polgári körök gyűlésének vendége volt Orbán Viktor. Az esemény leginkább kérdezz-felelek formában zajlott, a megjelentek kérdezhettek a pártelnök-miniszterelnöktől. A Tisza Pártot és a DK-t a háborúfenntartók közé igyekvő pártoknak nevezte, a városiakat pedig kérte, döntsék el, hogy egy nagy ipari beruházást szeretnének, vagy több kisebbet, és ha eldöntötték, akkor áll rendelkezésre. Bejelentette, hamarosan 900 ezer forint lesz az átlagos tanárbér. Kijelentette, a Benes-dekrétumok ügyét rendbe kell tenni, a joghátrányt szenvedők segítséget fognak kapni. Jelezte, a Kassa-Miskolc gyorsvasút beleilleszkedne a kormány nemzetstratégiájába. Orbán Viktor felsorolta nagy terveit is, megnevezte közülük a legnagyobbat.

Könyörgőre fogja az operatív törzs: nincs vége a télnek, visszatér a -20 fok

A meteorológiai előrejelzések alapján szombaton a Nyugat-Dunántúlon minimális ónos esőre, míg az országban többfelé ködre kell számítani, vasárnap estétől pedig újra extrém hideg, akár -15, -20 Celsius-fok is várható, elsősorban az északkeleti országrészben – közölte az operatív törzs szombaton.
inforadio
ARÉNA
2026.01.19. hétfő, 18:00
Pletser Tamás
az Erste Bank olaj- és gázipari elemzője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×