Nagy Zoltán elmonta: a 20-30 méter magas nyárfák az üzemépületre és az udvaron álló kamionokra zuhantak rá; 8-10 jármű sérült meg. Az ügyvezető közölte: a cégnek a kamionokra és az épületekre is van biztosítása.
Nagy Zoltán elmonta: a 20-30 méter magas nyárfák az üzemépületre és az udvaron álló kamionokra zuhantak rá; 8-10 jármű sérült meg. Az ügyvezető közölte: a cégnek a kamionokra és az épületekre is van biztosítása.
A közelmúltban társadalmi egyeztetésre került egy új rendelettervezet, amely jelentős változásokat hozhat a távhőrendszerek működésében Magyarországon. A rendelet célja a megújuló energiaforrások, mint a geotermia és a biomassza, nagyobb arányú bevonása a távhőtermelésbe, csökkentve ezzel a földgázfüggőséget és a költségeket. Az állami és önkormányzati intézményeket érintő hődíjak csökkentése mellett a távhőszolgáltatók nyereségrátájának növelése is szerepel az Energiaügyi Minisztérium terveiben, amely hozzájárulhat az új beruházások megvalósulásának elősegítéséhez – nyilatkozta Steiner Attila energetikáért és klímapolitikáért felelős államtitkár a távhőrendszereket érintő változtatásokról a Portfolio-nak.
Nap mint nap találkozhatunk ezekkel a pénzügyi kifejezésekkel, azonban sokunknak halvány fogalma sincs arról, hogy valójában mit jelenthetnek. Vajon Te tudod a választ?
Lebanese PM Najib Mikati says it is "the largest displacement movement that may have happened" in his country.