Infostart.hu
eur:
362.52
usd:
312.15
bux:
147747.91
2026. szeptember 6. vasárnap Zakariás

A szekszárdi választás meglepetést hozott

A Prantner Pince 2008-as évjáratú Cabernet Sauvignon - Cabernet Franc házasítása lett az idei szekszárdi borvidéki borverseny legjobb palackos bora. A verseny "csúcszsűrije" több mint kétszáz borminta bírálata után a 12 legjobb közül választott.

A csütörtökön tizedik alkalommal rendezett megméretésre 62 termelő javarészt az utóbbi három évjárat boraival nevezett, összesen 217 minta került a bírálók elé. A borászok legnagyobb számban házasítással - cuvée-vel - és a történelmi borvidékre jellemző kékfrankossal jelentkeztek.

A borokat ezúttal is 6 hattagú zsűri, valamint azok elnökeiből álló grémium bírálta. A csúcszsűri a 12 legjobból választotta ki Prantner Ferenc borát, amely, mint a borász az MTI-nek elmondta, külön erjesztett, majd kilenc hónapig másodtöltésű barrique-hordóban együtt érlelt cabernet sauvignon és franc tételekből áll.

A pénteken közzétett értékelés szerint 54 bor kapott arany-, kilenc pedig nagyarany érmet. A legeredményesebb borászatok között a Fritz Pincészet hét, a Takler Pince hat, a Bodri Pince öt aranyéremmel szerepel. Egy fehérbor, a Mestrineli Borászat traminije és egy rozé, Dúzsi Tamás Cabernet Sauvignon rozéja kapott aranyérmet.

A benevezett 14 kadarka közül ezúttal Vesztergombi József (Remetebor Kft.) 2008-as bora lett a legjobb, a kékfrankosok versenyében Hetényi János Pincészetének 2009-es bora, a bikavérek között a Mészáros Borház 2007-es évjáratú reserve-je kapta a legmagasabb pontszámot.

A legjobb hordós bornak a Fritz Pincészet 2008-as Cabernet sauvignonját választották.

Címlapról ajánljuk
Sok élelmiszerünkben van pálmaolaj – ami miatt lángolnak az őserdők

Sok élelmiszerünkben van pálmaolaj – ami miatt lángolnak az őserdők

Indonéziában hatalmas tűzvészek pusztítanak. A hatóságok szerint az ültetvénytulajdonosok gyakran gyújtanak tüzet erdőségekben és tőzeglápokban, hogy területet nyerjenek a a pálmaolaj előállításához. 72 embert már őizetbe vettek gyújtogatás miatt. A pálmaolaj a globális élelmiszerellátás „jolly jokere”, és Indonézia állítja elő belőle a legtöbbet. A részletekről Braunmüller Lajos, az Agrárszektor főszerkesztője beszélt az InfoRádióban.
inforadio
ARÉNA
2026.09.07. hétfő, 18:00
Prőhle Gergely
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézetének programigazgatója
Politikai földrengés érte Németországot, Merz jövője is megpecsételődhet

Politikai földrengés érte Németországot, Merz jövője is megpecsételődhet

Ma tartományi parlamenti választást tartottak Szász-Anhaltban, ahol közel 1,7 millió választópolgár döntöttt az új törvényhozás összetételéről és közvetve a következő tartományi kormányról. Az AfD története során először kerülhet hatalomra egy német tartományban, és akár önállóan is kormányt alakíthat, a CDU pedig 20 százalékpont alatti vereséget szenvedhetett. Az eredmény átrendezheti Németország politikai erőviszonyait, megkérdőjelezheti az AfD elszigetelésére épülő stratégia működőképességét, és súlyos belső vitákat indíthat el a kereszténydemokratáknál. Egy történelmi AfD-győzelem egyben Friedrich Merz kancellár személyes kudarca is lenne, ami meggyengítheti párton belüli tekintélyét, és bizonytalanná teheti hosszabb távú politikai jövőjét.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×