Infostart.hu
eur:
362.52
usd:
312.15
bux:
147747.91
2026. szeptember 6. vasárnap Zakariás

A dolgozó anyák reggel 7-től este 11-ig talpon vannak

Még mielőtt elindulnának munkába, három órát serénykednek otthon a dolgozó anyák, akik ezzel annyi kalóriát égetnek el, mintha egy órán keresztül bicikliztek volna.

Vasalással, ágyazással, a gyerekek hajának megfésülésével és egyéb aprónak tűnő házimunkával a nők nagyjából 500 kalóriát égetnek el reggelente, még mielőtt napjuk ténylegesen elkezdődne és elindulnának a munkába - derül ki a brit kenyérgyártó cég, a Hovis felméréséből.

A megkérdezett dolgozó anyák közül tízből hat mondta azt, hogy napjuk már reggel hét óra előtt elkezdődik, és este 11 körül kerülnek ágyba. Negyedük vallotta be, hogy az eseménydús reggeleken kihagyják a reggelizést, 59 százalék pedig azt mondta, hogy kevesebb, mint 5 perc alatt befal valamit, harmaduk pedig le sem ül evés közben.

A dolgozó anyák 44 százaléka valamilyen egészségtelen étellel (csipsszel vagy péksüteménnyel) indítja a napot, hogy délig elűzze az éhséget.

Márpedig a felmérést készítő cég táplálkozási szakértője szerint három órával a munka előtt egy anyukának nagy szüksége van az egészséges, kiadós reggelire. "A reggeli kihagyása azt jelenti, hogy inkább bekapnak valami egészségtelent délelőtt, ami mozgásban tartja őket" - tette hozzá Lindsey Ormond.

Címlapról ajánljuk
Sok élelmiszerünkben van pálmaolaj – ami miatt lángolnak az őserdők

Sok élelmiszerünkben van pálmaolaj – ami miatt lángolnak az őserdők

Indonéziában hatalmas tűzvészek pusztítanak. A hatóságok szerint az ültetvénytulajdonosok gyakran gyújtanak tüzet erdőségekben és tőzeglápokban, hogy területet nyerjenek a a pálmaolaj előállításához. 72 embert már őizetbe vettek gyújtogatás miatt. A pálmaolaj a globális élelmiszerellátás „jolly jokere”, és Indonézia állítja elő belőle a legtöbbet. A részletekről Braunmüller Lajos, az Agrárszektor főszerkesztője beszélt az InfoRádióban.
inforadio
ARÉNA
2026.09.07. hétfő, 18:00
Prőhle Gergely
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézetének programigazgatója
Politikai földrengés érte Németországot, Merz jövője is megpecsételődhet

Politikai földrengés érte Németországot, Merz jövője is megpecsételődhet

Ma tartományi parlamenti választást tartottak Szász-Anhaltban, ahol közel 1,7 millió választópolgár döntöttt az új törvényhozás összetételéről és közvetve a következő tartományi kormányról. Az AfD története során először kerülhet hatalomra egy német tartományban, és akár önállóan is kormányt alakíthat, a CDU pedig 20 százalékpont alatti vereséget szenvedhetett. Az eredmény átrendezheti Németország politikai erőviszonyait, megkérdőjelezheti az AfD elszigetelésére épülő stratégia működőképességét, és súlyos belső vitákat indíthat el a kereszténydemokratáknál. Egy történelmi AfD-győzelem egyben Friedrich Merz kancellár személyes kudarca is lenne, ami meggyengítheti párton belüli tekintélyét, és bizonytalanná teheti hosszabb távú politikai jövőjét.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×