Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 8. vasárnap Zsombor

Felmentették a diákcsínyért bűnhődő gyereket

Súlyos testi sértésért került bíróság elé egy fiú Indonéziában, amiért egy méhet tett egyik osztálytársa arcára. A rovar megszúrta a kislányt, akinek szülei azt akarták, hogy a büntetés szolgáljon elrettentő például a viselkedni nem tudó gyerekek számára.

Átlagos gyerekcsíny - így vélekedett az ügyben döntő bíró, és felmentette a kilenc év körüli kisfiút a vádak alól. "Ezt az ügyet az iskola keretei között, a szülők bevonásával kellett volna rendezni" - mondta Sutriadi Yahya, aki a kisfiú anyjára és apjára hagyta annak eldöntését, hogyan regulázzák meg csemetéjüket.

"Nagyon örülünk a döntésnek, rendesen fogjuk nevelni a gyereket" - pityeregte megkönnyebbülten Any Sulistyowati, a fiú édesanyja.

A Jakarta Post című lap szerint a kislány szülei azért jelentették fel a fiút a rendőrségen, mert megelégelték, hogy többen is piszkálják a gyereket, és azt remélték, az esettel majd példát statuálhatnak.

Indonéziában a gyerekeket már nyolcéves koruktól felelősségre vonhatják a hatóságok. A rács mögé küldött fiatalokat gyakran nem elkülönítve, hanem a felnőttekkel közös börtönökben helyezik el. Ez a gyakorlat ellenkezik a gyermekek jogairól szóló ENSZ-egyezménnyel, amelyet Jakarta is elismer.

Az indonéziai állapotokat jól jellemzi, hogy tavaly tíz, a kenyerét cipőpucolással kereső gyereket vádoltak meg illegális szerencsejátékkal, a bíróság pedig bűnösnek találta és öt évre börtönbe küldte volna őket, az ügy azonban közfelháborodást okozott, így a fiatalokat visszaküldték a szüleikhez.

Címlapról ajánljuk
A krakkói lövöldöző először a szüleit és a testvérét gyilkolta meg

A krakkói lövöldöző először a szüleit és a testvérét gyilkolta meg

A lengyel rendőrség megerősítette, hogy a krakkói lövöldöző szüleit és testvérét találták holtan az elkövető otthonában.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
Több mint fél millió ember maradt áram nélkül Ukrajna keleti régióiban, záporoztak az orosz drónok az éjszaka - Híreink az orosz-ukrán háborúról vasárnap

Több mint fél millió ember maradt áram nélkül Ukrajna keleti régióiban, záporoztak az orosz drónok az éjszaka - Híreink az orosz-ukrán háborúról vasárnap

Szombatról vasárnapra virradó éjszaka folyamán az ukrán légierő bejelentése szerint Ukrajna több mint 130 orosz drónt hatástalanított. Szombat este Odessza városában tűz ütött ki az orosz támadásokat követően, amelyekben egy személy életét vesztette. Oroszország továbbra is kiterjedt támadásokat folytat az ukrán energetikai infrastruktúra ellen, amely miatt a Reuters vasárnap reggeli közlése szerint Kelet-Ukrajnában mintegy 600 ezer ember maradt elektromos áram nélkül. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború vasárnapi híreivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×