Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 8. vasárnap Zsombor

Kilakoltatják azt, aki köpköd

Utcára tehetik a közterületen legalább hétszer köpködésen ért, tanácsi lakásban élő kantoni lakosokat, ha elfogadják az önkormányzat által javasolt magatartási kódexet.

A dél-kínai városban az önkormányzat tulajdonában lévő lakások bérlői többek között a köpködésért, szemetelésért, használt rágógumi eldobásáért és a nyilvános helyen történő vizelésért kapnak hibapontokat. Ha az illetlen viselkedésből szerzett pontok száma két éven belül eléri a húszat, a bérlőt akár kilakoltatással is büntethetik.

A lakók viselkedésére vonatkozó jogszabály még csak tervezet, a helyi kormányzat a véglegesítéshez a lakosság véleményét is kikéri.

A kantoni önkormányzat honlapján megjelent tervezettel a bérlakásban élő, alacsony jövedelemmel rendelkező lakosok viselkedési morálját kívánják fejleszteni.

Egyes internetes bejegyzések szerint viszont az intézkedés mindössze a szegényekkel szembeni hátrányos megkülönböztetés. Példaként említik a szomszédos, gazdaságilag fejlettebb Hongkongot, amelynek lakossága is tehetősebb. "Kantonban nem várhatja el senki, hogy a lakók eleget tudjanak tenni az ilyen magas követelményeknek" - olvasható a népszerű sina.com.cn portálra küldött hozzászólásban.

Címlapról ajánljuk
Három holttestet találtak a krakkói lövöldöző otthonában
„Őrült ámokfutás”

Három holttestet találtak a krakkói lövöldöző otthonában

Két nő és egy férfi holttestét találták meg a krakkói lövöldözés elkövetőjének otthonában – közölte szombat esti sajtóértekezletén Donald Tusk lengyel kormányfő.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
Nem napelemekre, hanem árvízvédelmi szirénákra lett volna szüksége Nepálnak

Nem napelemekre, hanem árvízvédelmi szirénákra lett volna szüksége Nepálnak

A jövő héten kezdődő antalyai ENSZ-klímacsúcs ismét egy katasztrófát fog felhasználni arra, hogy felhívja magára a figyelmet. Az idei csúcstalálkozó a nepáli tragédiára fog kiemelten rávilágítani, ahol augusztus végén jég- és sziklaomlás söpört végig Nepál északi részén. A katasztrófában több mint 1400 ember halt meg, ötezren pedig eltűntek. A helyreállítási költségek közel 5 milliárd dollárt tesznek ki, ami az ország gazdaságának körülbelül egynyolcadának felel meg. És igen, a világ számára is van ebből tanulság – csak éppen nem az, amit a klímaaktivisták sulykolnak, hogy egyre több forrást kell fordítani klímavédelemre.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×