Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 8. vasárnap Zsombor

Egy nép, amelynek nincsen önbizalma

A törökök önbizalma 15 éves mélyponton van egy most közzétett felmérés szerint.

A török lakosság jelentős része is alig bízik saját nemzetében, illetve saját magában - derült ki a Milliyet című lap számára készült közvélemény-kutatásból, amely kitért az önbizalomra, becsületességre, magánéletre és a török társadalom megosztottságára. Mintegy 2000, közép- illetve felsőfokú végzettséggel rendelkező személyt kérdeztek meg.

Bár általában elítélik az igazságtalanságot, az emberek alig bíznak meg egymásban, illetve a különböző intézményekben. Kiderült az is, hogy saját érdekük védelmében nem riadnak vissza becstelen magatartástól. A megkéredzetteknek csak 44 százaléka értett egyet azzal a mondattal, hogy "a legjobb, amit tehetünk másokkal, a velük szemben tanúsított becsületesség".

A jelek szerint a fogyasztói bizalom is gyenge Törökországban. A felmérésben résztvevők 38 százaléka szerint nincs megfelelő fogyasztói érdekvédelem. Sokan úgy vélik, hogy jogos reklamációkat csak a személyes jó kapcsolatok révén lehet megnyugtatóan orvosolni.

A válaszadók több mint egynegyede egyetértett a kijelentéssel, miszerint a török nemzet "reménytelen".

Címlapról ajánljuk
Három holttestet találtak a krakkói lövöldöző otthonában
„Őrült ámokfutás”

Három holttestet találtak a krakkói lövöldöző otthonában

Két nő és egy férfi holttestét találták meg a krakkói lövöldözés elkövetőjének otthonában – közölte szombat esti sajtóértekezletén Donald Tusk lengyel kormányfő.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
Nem napelemekre, hanem árvízvédelmi szirénákra lett volna szüksége Nepálnak

Nem napelemekre, hanem árvízvédelmi szirénákra lett volna szüksége Nepálnak

A jövő héten kezdődő antalyai ENSZ-klímacsúcs ismét egy katasztrófát fog felhasználni arra, hogy felhívja magára a figyelmet. Az idei csúcstalálkozó a nepáli tragédiára fog kiemelten rávilágítani, ahol augusztus végén jég- és sziklaomlás söpört végig Nepál északi részén. A katasztrófában több mint 1400 ember halt meg, ötezren pedig eltűntek. A helyreállítási költségek közel 5 milliárd dollárt tesznek ki, ami az ország gazdaságának körülbelül egynyolcadának felel meg. És igen, a világ számára is van ebből tanulság – csak éppen nem az, amit a klímaaktivisták sulykolnak, hogy egyre több forrást kell fordítani klímavédelemre.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×