Infostart.hu
eur:
362.47
usd:
322.76
bux:
147607.45
2026. november 4. szerda Károly

Csak hét év börtönt kap a vérfertőző anya

Mindössze hét év börtönbüntetést kapott az az ír nő, aki többször is közösülésre kényszerítette tizenéves fiát, hat gyerekét patkányokkal teli házban nevelte és folyamatosan bántalmazta őket.

A nő bevallotta a rendőrségnek, hogy 10 és 19 év közötti gyerekei gyakran kékek voltak a hidegtől, csak kétszer kaptak vacsorát hetente, és tetvek borították testüket. "Ez a borzalmak háza volt, és még csengő is volt rajta" - mondta a nő, aki még azt is beismerte, hogy ő volt a világ legrosszabb anyja, és visszafordítaná az időt, ha tudná.

A most 40 éves nő négyszer kényszerített tizenéves fiát közösülésre hat év alatt - írta az Irish Independent ír napilap. Az "anyát" 2004-ben tartóztatták le, gyerekeit pedig gondnokság alá helyezték. Õk a gondozóknak elmondták: anyjuk rendszeresen magukra hagyta őket, majd részegen tért haza kora reggelenként és veszekedett velük.

A Roscommonban élő asszonyt többek között vérfertőzéssel, szexuális zaklatással és gondatlansággal vádolták. A bíróság bűnösnek ítélte, de az ír törvények szerint csak hét év börtönt kaphatott. Az 1908-as vérfertőzési törvény ugyanis csak a férfiak esetében teszi lehetővé az életfogytiglan kiszabását.

Címlapról ajánljuk
Sorra reagálnak az ismert emberek az ügynökaktákban felbukkant nevükre

Sorra reagálnak az ismert emberek az ügynökaktákban felbukkant nevükre

Megnyílt a Nyitott Akták online adatbázisa, amelyben mintegy 60 ezer, az állambiztonsági nyilvántartásban szereplő 6-os karton vált hozzáférhetővé. A nyilvánosságra került dokumentumokban több ismert közéleti és kulturális szereplő neve is felbukkant. Van, aki határozottan tagadja a beszervezését, más vállalja a múltját, és olyan is akad, aki szerint a róla szóló adatok félrevezetők.
inforadio
ARÉNA
2026.11.05. csütörtök, 18:00
Sári Zsolt
a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára
Töretlen a forinterősödés, másfél hónapos csúcson a magyar fizetőeszköz

Töretlen a forinterősödés, másfél hónapos csúcson a magyar fizetőeszköz

Nagyot esett a dollár az amerikai félidős választások első eredményeire: a republikánusok súlyos vereség elé néznek, a demokraták pedig akár a Kongresszus mindkét házát megszerezhetik. A befektetők Donald Trump gazdaságpolitikai mozgásterének szűkülését árazzák, a dollár eladási hulláma pedig a forint árfolyamában is látványosan megjelent. Itthon eközben a vártnál kedvezőbb ipari adat érkezett, a szeptemberi termelés 8,2 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit. Estére másfél havi csúcsra erősödött a magyar fizetőeszköz.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×