Infostart.hu
eur:
388.03
usd:
329.53
bux:
0
2025. december 27. szombat János

Kész pazarlás: öt utassal indult el a tengerentúli járat

A környezetvédők komoly bírálattal illetik az egyik vezető amerikai légitársaságot, amely mindössze öt utassal indított el egy interkontinentális járatot.

Mindössze öt utassal indította útnak az American Airlines a Chicago és London közötti járatát február 9-én. A Boeing 777-es az út során több mint 100 ezer liter üzemanyagot használt el.

Mindez azt jelenti, hogy az egy utasra jutó szén-dioxid kibocsátás eléri a 43 tonnát. Ugyanennyit bocsát ki egy átlagos fogyasztású autó, ha ötször körbejárja a Földet.

A Föld Barátai (Friends of the Earth) környezetvédő szervezet rámutatott: minden egyes ember negyvenötször akkora mértében károsította a környezetet, mint tette volna, ha a repülő tele van.

A szervezet közlekedési kampányának munkatársa, Richard Dyer elmondta: szinte üresen elindítani egy járatot az üzemanyag pazarlása. Szerinte a kormányoknak kellene intézkedni annak érdekében, hogy ilyen esetek ne fordulhassanak elő.

A légitársaság azonban azzal érvelt: nem volt más lehetőség, az utasokat ugyanis nem tudták elhelyezni más járatokon. Ráadásul a repülő Londonból már lényegesen több utast szállított vissza az Egyesült Államokba.

Címlapról ajánljuk
Ilyen volt a világ 2025-ben
Háború, halál, béke

Ilyen volt a világ 2025-ben

2025-ben egy hosszú ideje óta tartó háborút sikerült befagyasztani, egy másik azonban – a béketervek ellenére – még a fegyverszünetig sem jutott. Körképünkben nem csak a világpolitikát meghatározó fegyveres konfliktusokat, de az év más fontos nemzetközi történéseit is áttekintjük.

Inváziós fajok támadása: durva következménye lesz, ha csak akkor cselekszünk, amikor már ég a ház

Amikor egy idegen állat- vagy növényfaj megtelepszik Magyarországon, hajlamosak vagyunk csak ökológiai problémaként gondolni rá, pedig a számlát nem a természet, hanem a gazdaság fizeti. Fertő Imre, a Budapesti Corvinus Egyetem Fenntartható Fejlődés Intézetének professzora az InfoRádióban azt mondta, az igazi veszteség sokszor olyan „láthatatlan” tételekben rejlik, mint a romló vízminőség vagy az eltűnő fajok, ezért fontos a minél gyorsabb cselekvés, továbbá mérsékelni kell az okozott károkat, negatív hatásokat.
VIDEÓ
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×