Infostart.hu
eur:
362.44
usd:
316.9
bux:
151342.76
2026. szeptember 22. kedd Móric

Borat is az emberei jogok megsértésének áldozata

Több külföldön betiltott film, például a Borat, a Túl a barátságon, valamint a Da Vinci-kód is szerepel az amerikai külügyminisztérium éves emberi jogi jelentésében.

A kazah hatóságok nem engedélyezték, hogy a mozikban bemutassák a Borat című filmet, arra hivatkozva, hogy az országot és a népet rossz színben tünteti fel.

Ennél is keményebb lépésre szánták el magukat, amikor eltávolíttatták az internetről a kazah riportert bemutató álhivatalos honlapot. Az amerikai külügyi tárca szerint ezzel megsértették a fiktív Borat emberi jogait.

A jelentés nem vizsgálta a film vagy a honlap tartalmát, csupán azt állapította meg, hogy a cenzúrának ez a mértéke már elnyomásnak számít.

A közös értékek hiányára és a szélsőségesen ábrázolt homoszexualitásra hivatkozva tiltották be a Túl a barátságon című filmet a Bahama-szigeteken.

A Dan Brown bestselleréből készült film, a Da Vinci-kód vetítését Egyiptomban nem engedélyezték, mondván, az vallási nyugtalanságot idézhet elő.

A dokumentum megemlíti, hogy Marokkóban letiltották a Google Earth programot, mivel a szoftver a Szaharát önálló entitásként ábrázolta.

Címlapról ajánljuk
Szakértő: három olajpiaci forgatókönyv van a Hormuzi-szoros körüli helyzetre

Szakértő: három olajpiaci forgatókönyv van a Hormuzi-szoros körüli helyzetre

Bár jelenleg nagyjából járható a Hormuzi-szoros, mégis a lezárásával kapcsolatos félelmek mozgatják továbbra is az olaj árát. A térségben már március óta jelentősen visszaesett a hajóforgalom. De vajon mi mozgatja most leginkább a piacot: a ténylegesen kieső olajmennyiség, vagy az a kockázat, hogy a Hormuzi-szoroson bármikor újabb zavar keletkezhet? A lehetséges forgatókönyvekről Mohos Kristóf, a Portfolió energiapiaci szakértője beszélt az InfoRádióban.

Az ügyészség kérte Hankó Balázs, Seszták Miklós és Magyar Péter mentelmi jogának felfüggesztését

Hankó Balázs mentelmi jogát az NKA-ügyben, Seszták Miklósét a Volán-ügy miatt kérték ki, Magyar Péter esetében pedig lopás bűncselekménye miatt.
inforadio
ARÉNA
2026.09.23. szerda, 18:00
Hack Péter
jogász, az ELTE emertus professzora
Élet a 7 százalékos állampapírok után – Mutatunk egy kézenfekvő befektetést!

Élet a 7 százalékos állampapírok után – Mutatunk egy kézenfekvő befektetést!

Az állampapírhozamok visszaesésével egyre több befektető keresi a magas, rendszeres kifizetést kínáló alternatívákat. Van egy szegmens, ahol a 7 százalék feletti hozam egyáltalán nem kirívó, ráadásul a magas kifizetések mellé most rendkívül erős működési környezet társul, ami a profitabilitást és a további kifizetések fenntarthatóságát is támogathatja. Megnéztük, hol lehet most az állampapíron túl vonzó hozamot találni, és milyen kockázatokkal kell számolni. Hasonló témákkal is foglalkozunk a Portfolio Investment Day konferenciánkon október 21-én. Jön az év egyik legnagyobb befektetési eseménye, ahol profi szakértők mondják el, mibe érdemes most befektetni. Regisztáció itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×