Infostart.hu
eur:
363.55
usd:
313.44
bux:
152518.27
2026. szeptember 12. szombat Mária
A bekötött szemű igazságszolgáltatás istennőjének portréja Themis.
Nyitókép: Pexels.com

Rögeszméjévé vált a „lúgos orvos” ügye, végezni akart az áldozattal

Emberölés előkészülete miatt vádat emelt és végrehajtandó szabadságvesztést indítványozott a „lúgos orvos” áldozatát fenyegető férfi ellen a Fővárosi Főügyészség – tudatta a vádhatóság.

A vád szerint a 61 éves férfi figyelemmel kísérte a „lúgos orvosként” ismert elkövető elleni bírósági eljárást, és ennek során az a meggyőződés alakult ki benne, hogy a vádlottat tévesen ítélték el. Bár nem volt érintett az eljárásban, elhatározta, hogy eléri a per újratárgyalását. Ennek érdekében 2019-től többször is feljelentést tett a sértett ellen hamis tanúzás miatt, és más jogi eszközöket is igénybe vett.

„Az idő előrehaladtával életének egyre inkább központi részévé – a rögeszméjévé – vált a fenti cél elérése, és mindennapjait is ennek rendelte alá” – áll a főügyészség közleményében.

A férfi többször is erőszakosan lépett fel a sértettel szemben, ezért büntetőeljárások indultak ellene, azonban ezen cselekmények miatt nem volt büntethető. Egyre jobban haragudott a sértettre, megtudta a lakcímét, és 2025. augusztus 19-én ismét megjelent a sértett otthonánál, ahol kiragasztott egy általa szerkesztett képet és szöveget tartalmazó cetlit, amelyen a sértett fényképe is szerepelt, illetve amelyen a férfi ismét megkérdőjelezte a „lúgos orvos” elleni ítéletet. Kaputelefonon felcsöngetett a sértetthez. A hívást a sértett élettársa fogadta, akinek a vádlott fenyegetően azt mondta, hogy, amikor legközelebb erre jár, kioltja a sértett életét, majd távozott a környékről.

Mindezek alapján a Fővárosi Főügyészség emberölés előkészülete miatt vádat emelt a letartóztatásban lévő férfival szemben.

A nyomozás során kirendelt elmeorvos szakértő szerint a férfit elmeállapota súlyosan korlátozott abban, hogy bűncselekménye következményeit felismerje és e felismerésnek megfelelően cselekedjen. A Fővárosi Főügyészség a súlyosító körülmények túlsúlya miatt végrehajtandó börtönre tett indítványt. Továbbá indítványozta, hogy a bíróság a tárgyalás alatt is tartsa fenn a letartóztatást az Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézetben (IMEI).

A főügyészség indítványozta azt is, hogy a bíróság a sértettet kezelje a büntetőeljárási törvény szerinti különleges bánásmódot igénylő személyként, és a vádlott távollétében hallgassa majd ki. A különleges bánásmódra jogosult személy esetében a hatóság – többek között – fokozott körültekintéssel jár el az érintett személy magánéletének kímélete érdekében, az eljárási cselekmények tervezése és elvégzése során az érintett személyes igényeire külön figyelemmel van - közölte a Fővárosi Főügyészség.

A „lúgos orvost” a Kúria 2018-ban jogerősen 11 év szabadságvesztésre ítélte életveszélyt okozó testi sértés és más bűncselekmények miatt, valamint örökre eltiltotta hivatásától. Annak az eljárásnak az adatai szerint a vádbeli cselekmény idején kórházigazgatóként dolgozó férfi 2013-ban volt szeretőjének lakására ment, megkötözte a nőt, altatót, nyugtatót adott be neki, majd levetkőztette, és maró anyagot öntött az altestére, ami másod-, harmadfokú égési sérüléseket, életveszélyt okozott. Az áldozat sérülései több korrekciós műtét után is maradandóak.

Címlapról ajánljuk
„Megfélemlítés és az erőszak”: szörnyű idézetek a gyermekvédelmi jelentésből

„Megfélemlítés és az erőszak”: szörnyű idézetek a gyermekvédelmi jelentésből

A kormány nyilvánosságra hozta a részletes gyermekvédelmi jelentést, „a gyermekvédelmi rendszer aktuális helyzetének diagnózisát”. Alábbi cikkünkben részleteket közlünk a dokumentumból.
inforadio
ARÉNA
2026.09.14. hétfő, 18:00
Bendarzsevszkij Anton
az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány igazgatója, a posztszovjet térség szakértője
Kijöttek a hazai nyugdíjpénztárak várva várt számai: olyasmi történt, amire kevesen mertek volna fogadni

Kijöttek a hazai nyugdíjpénztárak várva várt számai: olyasmi történt, amire kevesen mertek volna fogadni

Új adatok láttak napvilágot a hazai önkéntes nyugdíjpénztári szektor 2025-ös eredményeiről. A Magyar Nemzeti Bank éves Aranykönyvéből kiderül, melyik pénztárnál pontosan mekkora vagyont tartanak a megtakarítók, hogyan változott egy év alatt a taglétszám, és arra is fény derül, melyik szolgáltatónál gazdagodtak a leggyorsabb ütemben a lakossági befektetők. A tavalyi év azért volt igazán különös, mert a tagok rendkívüli módon lakáscélra is felhasználhatták a nyugdíjpénztári megtakarításaikat – ez a hajcihő alaposan felforgatta a piaci folyamatokat. A súlyos érvágás ellenére azonban a pénztárak kitűnően állták a sarat, és olyan vagyonnövekedést mutattak fel, amire egy évvel korábban kevesen mertek volna fogadni.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×