Infostart.hu
eur:
363.02
usd:
322.82
bux:
147499.68
2026. november 5. csütörtök Imre
Nyitókép: Police.hu

Cserbenhagyó rollerest keres a rendőrség

Frontálisan ütközött az elektromos roller a vele szemben szabályosan haladó kerékpárossal, majd a sérült bringáshoz nem hívtak segítséget.

A Győri Rendőrkapitányság ismeretlen tettes ellen folytat büntetőeljárást segítségnyújtás elmulasztása vétség miatt.

Rollerral közlekedett Győrben, a Szövetség utcában egy férfi 2024. szeptember 1-jén 17 óra 30 perc körül egy női utasával. A sofőr a jármű sebességét nem az út vonalvezetésének megfelelően választotta meg, és ütközött a vele szemben szabályosan közlekedő kerékpárosnak. A balesetben mindkét jármű felborult, a kerékpáros megsérült.

Az esetet követően a rollerező személyek felálltak, majd bejelentés, és adataik hátra hagyása nélkül távoztak a helyszínről úgy, hogy a szemmel láthatóan sérült biciklisnek nem segítettek.

A rendőrség kéri azon személyek jelentkezését, akik a fenti bűncselekménnyel, vagy az elkövetők kilétével kapcsolatban információval rendelkeznek, jelentkezzenek a Győri Rendőrkapitányságon (9024 Győr, Zrínyi utca 54.), illetve névtelenség megőrzése mellett hívják a Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központját a 06-96/417-329-es telefonszámon.

Bejelentés tehető továbbá az ingyenesen hívható 06-80/555-111-es Telefontanú zöldszámán, vagy a 112-es központi segélyhívó számokon is.

Címlapról ajánljuk
Szakértő: Izrael belefáradt a sok választásba, ez a megegyezés felé terelte az ellenzéket

Szakértő: Izrael belefáradt a sok választásba, ez a megegyezés felé terelte az ellenzéket

Hírügynökségi jelentések szerint Izraelben megegyeztek az előző kormány leváltásának lépéseiről a változást akaró pártok. Az egy héttel ezelőtti választásokat követően kevés esély mutatkozott egy ilyen megoldásra, most mégis megtörtént. Az események hátteréről az InfoRádió Kovács Tamás egyetemi docenst, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Rendészettudományi Kar Rendészetelméleti és Történeti Tanszékének vezetőjét kérdezte.
inforadio
ARÉNA
2026.11.05. csütörtök, 18:00
Sári Zsolt
a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára
Beintettek a vevők a túlárazott otthonoknak: nagy fordulat jött a magyar ingatlanpiacon

Beintettek a vevők a túlárazott otthonoknak: nagy fordulat jött a magyar ingatlanpiacon

Jelentős végletek és átalakuló vásárlói szokások jellemzik a hazai ingatlanpiacot 2026 őszén, az OTP Ingatlanpont 2026 harmadik negyedéves tapasztalatai szerint. Míg Budapesten több mint 100 millió forintos szakadék is tátonghat az egyes kerületek átlagárai között, a fővárosi drágulás miatt érezhetően visszaesett a kereslet. A vidéki tranzakciókat elsöprő arányban a családi házak uralják, a vevők pedig országszerte sokkal tudatosabban mérlegelik az ingatlanok állapotát, a fenntartási költségeket és a finanszírozási lehetőségeket, mint eddig.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×