Infostart.hu
eur:
362.65
usd:
322.83
bux:
147607.45
2026. november 5. csütörtök Imre
Judges gavel and Themis statue.
Nyitókép: Zolnierek/Getty Images

Tovább dagad az uniós pályázati botrány

Újabb kilenc embert gyanúsítottak meg az európai uniós pályázatokkal kapcsolatos hivatali vesztegetési ügyben, amelynek így már 34 gyanúsítottja van - közölte a Központi Nyomozó Főügyészség.

Emlékeztettek rá: a Központi Nyomozó Főügyészség tavaly áprilisban összehangolt akcióban 18 embert hallgatott ki gyanúsítottként, akik részben a magyar állami költségvetésből, részben európai uniós forrásból finanszírozott – és a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program (GINOP) keretében kiírt – pályázatokkal kapcsolatban követtek el korrupciós bűncselekményeket. A főügyészség ekkor jelentős összegű, korrupciós eredetű, vagyonelkobzás alá eső vagyonelemeket is lefoglalt.

A főügyészség tájékoztatása szerint március 2-án országszerte 17 helyszínen újabb összehangolt bűnügyi akciót hajtottak végre, amelyben közel 80 ügyész és rendőr vett részt. A részben gazdasági társaságok székhelyein végzett kutatásokat és lefoglalásokat követően a főügyészség kilenc embert hallgatott ki gyanúsítottként.

Az újabb gyanúsítások az Egészségipari Támogatási Program keretében benyújtott pályázatokat is érintik. A legkisebb támogatható projektméret 400 millió forint volt, amelyből az ügyben több is érintett.

A Központi Nyomozó Főügyészség hivatali vesztegetés elfogadásának bűntette és más bűncselekmények miatt nyomoz, a csütörtökön közölt gyanúsításokkal együtt

az ügynek eddig összesen 34 gyanúsítottja van, akik közül kilenc hivatalos személy, és 11 jogi személy ellen folyik büntetőeljárás.

Az újabb gyanúsítottak közül volt, aki elismerte a bűncselekmény elkövetését, valamennyien szabadlábon védekeznek.

Tavaly áprilisban a főügyészség azt közölte, a gyanú szerint az elkövetők vesztegetéssel részben az állami költségvetésből, részben európai uniós forrásból finanszírozott pályázatokkal kapcsolatban követtek el korrupciós bűncselekményeket. A benyújtott kérelmekkel igényelt támogatás összértéke mintegy tízmilliárd forint.

A Pénzügyminisztérium ugyanakkor közölte, a Központi Nyomozó Főügyészség hivatali vesztegetés elfogadása és más bűncselekmények gyanúja miatt őrizetbe vette a minisztérium három pályázatkezelő munkatársát. Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter az ügy kapcsán arról beszélt, a legmagasabb rangú gyanúsított főosztályvezetőként dolgozott, kisebb csalásokról van szó és mivel a pályázatokkal kapcsolatos felülvizsgálatot a Miniszterelnökség végzi, ott is érintett egy osztályvezető.

Tavaly áprilisban a Budai Központi Kerületi Bíróság öt embert letartóztatott, egynek a bűnügyi felügyeletét rendelte el az ügyben, és a bíróság akkor azt közölte, megalapozott gyanú szerint a gyanúsítottak közül négyen hivatali kötelességüket megszegve, jogtalan előnyért cserébe pályázatíróknak, illetve cégvezetőknek segítettek abban, hogy támogatási kérelmeik sikeresek legyenek, illetve az azokkal kapcsolatban indított ellenőrzések kedvezően végződjenek a pályázóknak. Egy ötödik gyanúsított három társa tevékenységét kapcsolattartással támogatta, míg a hatodik gyanúsított projektmenedzser volt, aki a segítségért cserébe vesztegetési pénzt juttatott az egyik gyanúsítottnak.

Címlapról ajánljuk
Sorra reagálnak az ismert emberek az ügynökaktákban felbukkant nevükre

Sorra reagálnak az ismert emberek az ügynökaktákban felbukkant nevükre

Megnyílt a Nyitott Akták online adatbázisa, amelyben mintegy 60 ezer, az állambiztonsági nyilvántartásban szereplő 6-os karton vált hozzáférhetővé. A nyilvánosságra került dokumentumokban több ismert közéleti és kulturális szereplő neve is felbukkant. Van, aki határozottan tagadja a beszervezését, más vállalja a múltját, és olyan is akad, aki szerint a róla szóló adatok félrevezetők.
inforadio
ARÉNA
2026.11.05. csütörtök, 18:00
Sári Zsolt
a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára
Töretlen a forinterősödés, másfél hónapos csúcson a magyar fizetőeszköz

Töretlen a forinterősödés, másfél hónapos csúcson a magyar fizetőeszköz

Nagyot esett a dollár az amerikai félidős választások első eredményeire: a republikánusok súlyos vereség elé néznek, a demokraták pedig akár a Kongresszus mindkét házát megszerezhetik. A befektetők Donald Trump gazdaságpolitikai mozgásterének szűkülését árazzák, a dollár eladási hulláma pedig a forint árfolyamában is látványosan megjelent. Itthon eközben a vártnál kedvezőbb ipari adat érkezett, a szeptemberi termelés 8,2 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit. Estére másfél havi csúcsra erősödött a magyar fizetőeszköz.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×