Infostart.hu
eur:
356.12
usd:
311.98
bux:
139892.19
2026. június 30. kedd Pál
Nyitókép: Unsplash.com

Nyakon szúrta utastársát, mert az jelezte, hogy helytelenül viseli a maszkját

A Fővárosi Törvényszék előkészítő ülést tartott abban a büntetőügyben, amelyben egy férfit emberölés bűntettének kísérletével vádolnak.

A vádirat szerint a terhelt 2020. november 12-én hajnalban az 1-es villamoson összeszólalkozott egy utassal, aki szóvá tette, hogy nem jól viseli az arcmaszkját. A vádlott többször megütötte a férfit, aki előre ment a villamosvezetőhöz, hogy megkérje, állítsa meg a szerelvényt, valamint értesítse a mentőket és a rendőrséget is. Ezen a terhelt felháborodott és elővett egy kést, majd „nem fogok verésért börtönbe menni, inkább meghalsz” felkiáltással a férfihez lépett és megszúrta a nyakát.

Ezt követően a terhelt felszólította a villamosvezetőt, hogy nyissa ki a jármű ajtaját, majd elmenekült. A vádlott a munkahelyére ment, ahol a külseje megváltoztatására törekedve megborotválkozott és lecserélte a véres ruháját is. A sértett a bántalmazás következtében 8 napon belül és 8 napon túl gyógyuló sérülést is szenvedett.

Bár a vádlott a keddi előkészítő ülésen ténybelileg elismerte a terhére rótt cselekmény elkövetését, az emberölési szándékot nem ismerte be, továbbá nem mondott le a tárgyaláshoz való jogáról. Miután a bizonyítási indítványok elhangzottak, a bíróság tárgyalásra utalta az ügyet, amelyet nyomban meg is tartott – olvasható a Fővárosi Törvényszék közleményében.

Az eljárás 2022. március 9-én a sértett és tanúk meghallgatásával folytatódik. Ezen a napon határozathozatal is várható.

Címlapról ajánljuk
Bendarzsevszkij Anton: Vlagyimir Putyin olyan eszközhöz nyúl, amit 20 éve nem alkalmazott

Bendarzsevszkij Anton: Vlagyimir Putyin olyan eszközhöz nyúl, amit 20 éve nem alkalmazott

Szeptemberben parlamenti választásokat tartanak Oroszországban, és a kormánypárt több meglepő húzással próbálkozik. Az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány igazgatója az InfoRádióban úgy fogalmazott, abdszurd, hogy Dmitrij Medvegyev, az Egységes Oroszország elnöke nem is szerepel a pártlistán, miközben rákerültek olyanok is, akik részt vettek a háborúban. A szakértő beszélt a többi párt esélyeiről, az oroszországi üzemanyag-ellátási problémákról, Vlagyimir Putyin retorikaváltásáról és a fronthelyzetről is.

42 fok Magyarországon: soha ilyen meleg nem volt még, megdőlt az abszolút rekord

Soha ilyen meleg még nem volt, majdnem húsz éve tartotta a csúcsot a közel 41,9 fok. Most sajnos meglett a 42 fok Szécsényben, és a budapesti abszolút rekord is megdőlt, Lágymányoson 41,0 Celsius-fokot mértek ma. De ezek a számok estig még tovább nőhetnek, ami biztos: ez az eddig valaha volt legmelegebb nap Magyarországon.
inforadio
ARÉNA
2026.07.01. szerda, 18:00
Bendarzsevszkij Anton
az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány igazgatója, a posztszovjet térség szakértője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×