Infostart.hu
eur:
361.09
usd:
310.17
bux:
0
2026. május 19. kedd Ivó, Milán
Nyitókép: Magyarország Ügyészsége

Önbíráskodásig fajult a közlekedési baleset, kés került elő

A Siófoki Járási Ügyészség felfegyverkezve elkövetett önbíráskodás bűntettének kísérlete és kábítószer birtoklásának vétsége miatt emelt vádat.

A 22 éves vádlottat 2021 augusztusában az élettársa telefonon értesítette arról, hogy a nemrég vásárolt autójával balesetet szenvedett, és a gépkocsiban anyagi kár keletkezett.

A férfi – aki ezt megelőzően többféle kábítószert is fogyasztott – ettől rendkívül indulatossá vált, és taxival a baleset helyszínére érkezett, ahol kést rántott, majd dühében több alkalommal megrúgta az élettársát és a saját autóját is. A vádlott ezt követően a kést fenyegetően maga előtt tartva a balesetben valójában vétlen sértett irányába indult, és azt kiabálta a másik férfinak, hogy ki fogja fizetni az autó javítását.

Mivel a sértett időközben értesítette a rendőrséget, a vádlott megpróbált elmenekülni a helyszínről, a nem sokkal később kiérkező járőrök azonban rövid időn belül elfogták és őrizetbe vették a férfit, akinek a letartóztatását az ügyészség indítványára a bíróság elrendelte – olvasható a Somogy Megyei Főügyészség sajtóközleményében.

A Siófoki Járásbírósághoz benyújtott vádiratában az ügyészség az azóta is letartóztatásban lévő vádlottal szemben végrehajtandó börtönbüntetés és közügyektől eltiltás kiszabását indítványozta.

Címlapról ajánljuk
Vissza a klubba? Vita robbant ki a vezetőváltásra készülő brit Munkáspártban

Vissza a klubba? Vita robbant ki a vezetőváltásra készülő brit Munkáspártban

Szappanoperába való civakodással folytatódik a brit Munkáspárt vezetőválasztási drámája, amely egyben meghatározza, ki lehet Keir Starmer utódja a kormány élén. Most az robbantotta fel a közéletet, hogy az egyik esélyes visszaléptetné az országot az Európai Unióba. Egyetlen választókerület eldöntheti a brit kormányfői poszt sorsát, ha változott az emberek véleménye az ügyben.

Újabb döntés: felfüggesztették az NKA vezérigazgatóját

A kifizetések felfüggesztése után gyorsan lépett a társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter.
Támadás indult Moszkva ellen, nukleáris hadgyakorlatoktól tart Kijev – Percről percre híreink az orosz-ukrán háborúról kedden

Támadás indult Moszkva ellen, nukleáris hadgyakorlatoktól tart Kijev – Percről percre híreink az orosz-ukrán háborúról kedden

Számos épület megrongálódott és hárman megsebesültek mára virradóra, miután orosz támadás érte Harkiv városát. Ukrajna feltehetőleg az orosz fővárost, a Rosztovi területet és a Moszkvától északkeletre fekvő Jaroszlavlt támadta. Tegnapi esti beszédében Volodimir Zelenszkij elmondta, Ukrajna nagy hatótávolságú légicsapásai következtében 10%-kal csökkent Moszkva olajfinomító kapacitása az elmúlt hónapokban. "Fontos megjegyezni azt is, hogy az orosz olajtársaságok kénytelenek bezárni olajkutaikat"- tette hozzá az ukrán elnök. Közben az ukrán külügyminisztérium példa nélküli kihívásnak nevezte, hogy Oroszország Belaruszban állomásoztat taktikai atomfegyvereket, illetve hogy a két rezsim közös nukleáris gyakorlatokat tart, ezért határozott választ kért Ukrajna nemzetközi partnereitől. "Fehéroroszország militarizálása nemcsak aláássa a nemzetközi jogba vetett bizalmat, hanem Minszket is szilárdan bűnrészessé teszi az orosz nukleáris zsarolásban" - szögezte le Kijev. Vlagyimir Putyin orosz elnök ma Kínába utazik kétnapos látogatásra, miután múlt héten amerikai kollégája, Donald Trump járt Pekingben. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legutóbbi fejleményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×