Infostart.hu
eur:
376.8
usd:
318.89
bux:
126534.75
2026. február 28. szombat Elemér
Nyitókép: Pexels.com

Saját fegyverével verte magát fejbe, rablást próbált színlelni a sikkasztó pénzszállító

Hónapokon át közel 15 millió forintot tulajdonított el a rábízott pénzkazettákból.

A Nyíregyházi Járási Ügyészség vádirata szerint a harmincas éveiben járó vádlott egy pénzszállító cég alkalmazottjaként dolgozott, és feladatai közé tartozott a bankautomatákban lévő pénzkazetták feltöltése. 2020 decemberében a vádlottnak anyagi gondjai támadtak, ezért elhatározta, hogy a bankautomatákba szánt pénzből fog elvenni 1 millió forintot és ebből rendezi kiadásait. A napi útvonalába eső automaták egyikéből el is vett 1 millió forintot, azonban a nap végén a munkáltatójával való elszámolás alkalmával a bizonylatokon azt tüntette fel, hogy ez a pénz is az automatába került. A pénzből a vádlott rendezte tartozásait, míg a pénz egy másik részét szerencsejátékra fordította. Utóbbin nem nyert, ezért úgy döntött, hogy ismételten hozzányúl a bankautomatákba szánt pénzhez.

Ezt követően újabb 1 millió forintot vett el, amit szintén szerencsejátékra fordított, de azt ismételten elveszítette – olvasható a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Főügyészség sajtóközleményében. 2021 áprilisáig

hat bankautomatából összesen 14 664 000 forintot tulajdonított el a vádlott,

azaz ilyen összegű kárt okozott a munkáltatójának. 2021 májusára a hiányt már nem tudta leplezni, attól tartott, hogy kiderül a sikkasztás, ezért elhatározta, hogy egy álrablást hajt végre, és azt fogja állítani, hogy a hiányzó pénzt tőle ismeretlenek elrabolták. 2021. május 28-án egy nyíregyházi bankautomatába szánt 15 millió forintból napközben a vádlott a többi automatából elvett és hiányzó pénzt visszatöltötte, majd Nyíregyházára úgy érkezett meg, hogy a kazettában már csak 336 000 forint maradt. A pénzzel az örökösföldi bankautomata feltöltésére indult, majd

az automata közelében a saját szolgálati fegyverével többször fejen ütötte magát, így sérüléseket okozott önmagának,

illetve a pénzt a helyszínen szétszórta, majd a fegyvert a pénzeszsákra helyezte és visszament a gépkocsiban várakozó munkatársához. Kollégájának azt állította, hogy kirabolták, ezért értesítették a rendőrséget, a rendőrség pedig fegyveres rablás bűntette miatt nyomozást rendelt el. A nyomozás során a férfi közel 2 hétig letartóztatásban volt, majd részletes beismerő vallomást tett, sőt a teljes kárt is megtérítette a munkáltatójának.

A Nyíregyházi Járási Ügyészség a vádiratban azt indítványozta, hogy a bíróság az egyébként büntetlen előéletű vádlottat felfüggesztett börtönbüntetésre és egyúttal pénzbüntetésre ítélje, valamint tiltsa el a pénzszállítói foglalkozástól.

Az eljárás a Nyíregyházi Járásbíróságon folytatódik.

Címlapról ajánljuk
Vészjósló ígéret Iránról: ez nem egynapos háború lesz

Vészjósló ígéret Iránról: ez nem egynapos háború lesz

Az amerikai hadsereg arra készül, hogy napokon keresztül fogják támadni az iráni célpontokat, a teheráni vezetés pedig pusztító választ ígér. Az összes amerikai támaszpontot és izraeli célpontokat is támadnak az iráni rakéták.

Orbán Viktor: ebben a vármegyében a cél nem a kétharmad, hanem a három harmad

Tizenegyedik állomására ért a kormánypártok háborúellenes gyűléssorozata, ezúttal Esztergomban gyűltek össze a DPK-sok. A miniszterelnök ismét beszédet mondott és kérdésekre válaszolt. Beszámolt arról is, hogyan tervezik megtörni Ukrajna olajblokádját, mennyi idő kellene a százhalombattai finomító más olajra való átállításához. Beszámolt arról is, hogy kiépült a magyar drónvédelmi rendszer.
inforadio
ARÉNA
2026.03.01. vasárnap, 18:00
Kis-Benedek József
biztonságpolitikai szakértő
Megindult Irán megtorlása: több országot ért támadás, lángba borult a Közel-Kelet - Percről percre tudósításunk az iráni háborúról

Megindult Irán megtorlása: több országot ért támadás, lángba borult a Közel-Kelet - Percről percre tudósításunk az iráni háborúról

Ma reggel Izrael bejelentette: megelőző csapást indítottak Irán ellen. A katonai művelet az Egyesült Államokkal közösen történik, katonai célpontok mellett az iráni vezetőket is támadják. Teherán környékén több robbanásról is jöttek felvételek - helyi források szerint Izrael több napon át húzódó harcokkal számol. Donald Trump elnök bejelentést tett: a cél az atomprogram és a ballisztikus rakéták leszerelése, valamint az iráni iszlamista rezsim megbuktatása. Irán ellencsapást indított - az izraeli légvédelem dolgozik, közben arról jönnek hírek, hogy Bahreint, Katart, Kuvaitot, Irakot, Szaúd-Arabáit és az Emírségeket is támadás érte. Cikkünk folyamatosan frissül az Irán elleni katonai művelet fejleményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×