Infostart.hu
eur:
384.97
usd:
331.89
bux:
122311.2
2026. január 18. vasárnap Piroska
Összeroncsolódott személyautó 2021. május 6-án a Ferihegyi repülőtérre vezető úton, a repülőtér D portájánál, ahol négy autó összeütközött. A balesetben egy ember meghalt, többen megsérültek.
Nyitókép: MTI/Mihádák Zoltán

Visszaeső a férfi, akit a Ferihegyi úti cserbenhagyásos baleset okozásával gyanúsítanak

Az ügyészség indítványozta a halálos baleset okozásával gyanúsított 29 éves férfi letartóztatását.

A Fővárosi Főügyészség megalapozott gyanúja szerint a gyanúsított 2021. május 6-án az általa vezetett gépkocsival a XVIII. kerület Ferihegyi repülőtérre vezető úton közlekedett, Vecsés irányából Budapest belváros irányába. A repülőtér D portájánál a férfi sávot váltott, amelynek során nekiütközött egy vele azonos irányban haladó gépkocsinak. Az ütközés következtében a gyanúsított gépkocsija átcsúszott a szemben haladó sávba, ahol összeütközött egy szemből érkező autónak, majd egy tehergépkocsinak is.

A gyanúsított a balesetet követően, segítségnyújtás nélkül, gyalogosan elhagyta a helyszínt.

A baleset következtében a gyanúsított által vezetett autó utasa olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen életét vesztette. A balesetnek továbbá egy súlyos sérültje volt, hárman pedig könnyebben sérültek.

Budapest, 2021. május 6.
Összeroncsolódott személyautó 2021. május 6-án a Ferihegyi repülőtérre vezető úton, a repülőtér D portájánál, ahol négy autó összeütközött. A balesetben egy ember meghalt, többen megsérültek.
MTI/Mihádák Zoltán
Budapest, 2021. május 6. Összeroncsolódott személyautó a Ferihegyi repülőtérre vezető úton, a repülőtér D portájánál, ahol négy autó összeütközött. A balesetben egy ember meghalt, többen megsérültek. MTI/Mihádák Zoltán

A nyomozók a baleset okozójával halált eredményező közúti baleset gondatlan okozása vétségének, és öt rendbeli segítségnyújtás elmulasztása bűntettének megalapozott gyanúját közölték.

A gyanúsított a súlyos balesetet követően elhagyta a helyszínt, vele szemben körözést adott ki a nyomozó hatóság. Előzmény adatok alapján,

a férfi a hatóságokkal nem együttműködő, idézéseket nem vesz át.

Mindezért, a várható büntetés mértékére is tekintettel, megalapozottan feltehető, hogy szabadon hagyása esetén az eljárásban elérhetetlenné válna.

A gyanúsított vezetői engedéllyel nem rendelkezik, ennek ellenére rendszeresen vezet járművet. Az elmúlt időszakban kirívóan sok szabálysértés, köztük számos közlekedési és közlekedéssel kapcsolatos egyéb szabálysértés miatt indult vele szemben eljárás. A gyanúsítottat az ezek keretében kiszabott járművezetéstől eltiltások, pénzbírságok és egyéb szankciók sem tartották vissza attól, hogy érvényes vezetői engedély nélkül vezessen, a közlekedési szabályokat semmibe veszi. Minderre figyelemmel, reális a bűnismétlés veszélye is.

A Fővárosi Főügyészség a gyanúsított letartóztatását indítványozta, amelynek elrendelése kérdésében a nyomozási bíró várhatóan hétfőn hoz döntést.

Címlapról ajánljuk
Saját mobilja van egyre több óvodásnak, tiktokozik a gyerekek háromnegyede – a magyar valóság számokban

Saját mobilja van egyre több óvodásnak, tiktokozik a gyerekek háromnegyede – a magyar valóság számokban

Egyre több óvodás gyermeknek van saját telefonja, a gyermekek 7 százaléka pedig már 4–6 évesen mobilhasználó – derült ki az NMHH reprezentatív kutatásából, amelyet 2 ezer szülő és 2 ezer 7 és 16 év közötti gyermek megkérdezésével végeztek el. A felmérés rámutat arra is, hogy a gyerekek szabadidejük egyre nagyobb részét töltik digitális platformokon, a szülők egyre passzívabbak, a mesterséges intelligenciának pedig mindenki jobban hisz a kelleténél.
inforadio
ARÉNA
2026.01.19. hétfő, 18:00
Pletser Tamás
az Erste Bank olaj- és gázipari elemzője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×