Infostart.hu
eur:
377.95
usd:
319.69
bux:
130030.34
2026. február 8. vasárnap Aranka
Összeroncsolódott személyautó 2021. május 6-án a Ferihegyi repülőtérre vezető úton, a repülőtér D portájánál, ahol négy autó összeütközött. A balesetben egy ember meghalt, többen megsérültek.
Nyitókép: MTI/Mihádák Zoltán

Sokkra hivatkozik a férfi, akit letartóztattak a ferihegyi tömegbaleset miatt

Letartóztatta a bíróság azt a férfit, aki múlt csütörtökön tömegkarambolt okozott a Ferihegyi Repülőtérre vezető úton, a repülőtér D portájánál.

Bagoly Bettina, a Fővárosi Főügyészség szóvivője a 24.hu-val azt közölte, hogy az ügyben eljáró nyomozási bíró az ügyészi indítvánnyal teljesen egyezően, szökés, elrejtőzés, és bűnismétlés veszélye miatt rendelte el a férfi letartóztatását.

B. Richárd a Ferihegyi repülőtérre vezető úton közlekedett Vecsés felől Budapest belváros irányába. A repülőtér D portájánál sávot váltott, ekkor nekiütközött egy vele azonos irányban haladó gépkocsinak. Az ütközés következtében a gyanúsított gépkocsija átcsúszott a szemben haladó sávba, ahol összeütközött egy szemből érkező autóval, majd egy tehergépkocsival is.

A négyes karambolban egy ember meghalt, két embert súlyos, további két embert pedig könnyebb sérülésekkel vittek kórházba. Az áldozat B. Richárd egyik ismerőse volt. A vétkes sofőr segítségnyújtás nélkül távozott a helyszínről, később Pilisen fogták el végül. A nyomozók halált eredményező közúti baleset gondatlan okozásával és ötrendbeli segítségnyújtás elmulasztásával gyanúsították meg.

Mint kiderült, nincs jogosítványa, de rendszeresen vezet. Az elmúlt időszakban több közlekedési és közlekedéssel kapcsolatos egyéb szabálysértés miatt indult már eljárás vele szemben.

A részleges beismerő vallomást tevő B. Richárd kihallgatása során azt mondta, hogy

nem elmenekülni akart, csak azért hagyta el a helyszínt, mert beverte a fejét és sokkot kapott.

Az ügyben eljáró nyomozási bíró elrendelte a letartóztatását. A végzés a védelmi fellebbezés miatt nem végleges, de végrehajtható.

Címlapról ajánljuk
Mi lett volna ha... a történelemben – másképp is alakulhatott volna a magyar vagy a német nép sorsa

Mi lett volna ha... a történelemben – másképp is alakulhatott volna a magyar vagy a német nép sorsa

Németországban nemrég új kiállítás nyílt, amely bemutatja, hogy a kulcspillanatokban milyen alternatív lehetőségek voltak egy-egy fontos, az ország jövőjét döntően befolyásoló döntésnél. Lakatos Júlia, a Méltányosság Politikaelemző Központ stratégiai igazgatója az InfoRádióban elmondta: a magyar történelemből nagyon nehéz kiemelni ilyen időpontokat, mert nem igazán van társadalmi konszenzus arról, kinek mi fáj, ugyanis szerinte a megosztottság a történelemszemléletünkben is jelen van.

Figyelmeztetés: a luxusigények felfalják – veszélyben lehet a zöld jövő

A megújuló energiaforrások globális térnyerése látványos, mégsem hozza el automatikusan a fosszilis korszak végét – mutat rá egy friss tanulmány. A kutatás egyik szerzője, Ürge-Vorsatz Diána szerint a globális energiaéhség erősebb, ezért az új megújuló kapacitások jelentős része nem a szén- vagy gázalapú erőműveket váltotta fel, hanem az új fogyasztást szolgálta ki.
inforadio
ARÉNA
2026.02.09. hétfő, 18:00
Salát Gergely
sinológus, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem és a Magyar Külügyi Intézet munkatársa
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×