Infostart.hu
eur:
358.71
usd:
309.16
bux:
129728.5
2026. május 24. vasárnap Eliza, Eszter

Hazahozták Olaszországból egy sötét zuglói ügy gyanúsítottját

Összesen hat embert gyanúsítanak egy emberrablási ügyben.

A rendőrség hat embert gyanúsít azzal, hogy tavaly nyáron Zuglóban elraboltak és összevertek egy vállalkozót, akinek szabadon bocsátásáért húszmillió forintot követeltek. Négy férfit már korábban őrizetbe vettek, a két utolsó gyanúsított egyikét március 19-én fogták el, a másikat Olaszországból hozták most haza - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság pénteken a police.hu oldalon.

Az ügyről azt írták, zuglói lakásánál vertek össze egy férfit 2020. július 6-án délelőtt, majd autóba tuszkolták, és egy XVII. kerületi műhelybe vitték, ahol eltörték lábát és több más csontját.

Az emberrablók húszmillió forintot követeltek, de az életveszélyes bántalmazás és fenyegetések ellenére sem kaptak pénzt, így másnap elengedték áldozatukat.

A sérült először azt állította a rendőröknek, hogy motorbalesetet szenvedett, de beszerzett bizonyítékok nem ezt támasztották alá, és

végül elmondta, hogy elrabolták.

Az ügyben a Budapesti Rendőr-főkapitányság emberrablás és életveszélyt okozó testi sértés bűntett elkövetése miatt folytatott nyomozást.

A bűncselekménnyel gyanúsítható 46 éves B. Györgyöt, 33 éves Sz. Zsoltot, 25 éves M. Tamást július 9-én fogták el. A 43 éves M. Brendon ellen elfogatóparancsot adtak ki, de a férfi nem várta meg, hogy a rendőrök kopogtassanak nála, július 14-én inkább feladta magát.

A nyomozás adatai szerint a bűncselekményben még ketten vettek részt, ellenük is körözést adott ki a Budapesti Rendőr-főkapitányság. A 47 éves V. Ákost 2021. március 19-én a IX. kerületben fogták el. A 40 éves B. Zoltánt a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda közreműködésével, európai elfogatóparancs alapján az olasz hatóságok fogták el.

A férfit április 14-én éjszaka hozták Budapestre, a nyomozók a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren várták, majd őt is őrizetbe vették - áll a közleményben.

Címlapról ajánljuk

A legdurvább ütés, előkerült egy felvétel, amelyen Lázár János a kegyelmi ügyről beszél

Értékrendi ellentmondásnak és a kormánypártokat ért eddigi legsúlyosabb politikai ütésnek nevezte a bicskei gyermekotthon kényszerítésért elítélt volt igazgatóhelyettesének elnöki kegyelmét Lázár János építési és közlekedési miniszter egy korábban rögzített televíziós interjúban, amely az ügy legújabb fejleményei kapcsán ismét a közbeszéd homlokterébe került.
inforadio
ARÉNA
2026.05.25. hétfő, 18:00
Zsidai Zoltán Roy
gasztronómiai szakember, a Zsidai-csoport tulajdonosa, ügyvezetője
Putyin bajban van, bevethetik az Oresnyiket Ukrajna ellen – Ukrajnai háborús híreink vasárnap

Putyin bajban van, bevethetik az Oresnyiket Ukrajna ellen – Ukrajnai háborús híreink vasárnap

Kaupo Rosin, az Észt Külügyi Hírszerző Szolgálat vezetője a CNN-nek elemezte a helyzetet. Szerinte Vlagyimir Putyin orosz elnök egyre nagyobb gondban van, a frontvonalon nem képes elérni sikereket, folyamatosan növekednek a veszteségek, miközben már nem képesek elegendő embert toborozni. Az ukrán csapások közben egyre nagyobb károkat okoznak a hátországban. Volodimir Zelenszkij ukrán elnök bejelentette, hogy az amerikai és európai partnerektől származó értesülések szerint Oroszország az Oresnyik rakétarendszerrel készül csapást mérni Ukrajnára. Kijev jelenleg is ellenőrzi ezeket az információkat - számolt be a RBK. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfrissebb eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×