Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 7. szombat Rezső
Nyitókép: Pixabay.com

Árampiaci kartellre sújtott le a hatóság ökle

A Gazdasági Versenyhivatal összesen mintegy 130 milliós bírságot szabott ki 13 vállalkozásra, amelyek elektromos hálózatok tervezéséhez, kiépítéséhez és üzemeltetéséhez kapcsolódó tendereket osztottak fel egymás között.

A nemzeti versenyhatóság vizsgálata megállapította, hogy 13 vállalkozás jogsértően egyeztetett egyes erős- és gyengeáramú villamosenergia-rendszerek és hálózatok tervezésére, kivitelezésére és üzemeltetésére kiírt közbeszerzési, illetve egyéb versenyeztetési eljárásokban. Elsősorban a dél-dunántúli régióra koncentrálva, a vállalkozások változatos módszereket alkalmaztak a piac felosztására, az ajánlati árak, illetve a tenderek nyerteseinek előzetes meghatározására.

Több esetben egy-egy cég maga készítette el a többiek – magasabb összegű – ajánlatát is, amelyet azok változtatás nélkül adtak be, színlelve a versenyt.

Más esetekben pedig a vállalkozások elküldték ajánlatukat társaiknak tájékoztatásul abból a célból, hogy azok drágább ellenajánlatokat adjanak be. Esetenként a kartell tagjai előre egyeztették egymás között, hogy a tendereket ki nyerje meg, és ennek megfelelően készítették el ajánlataikat.

A versenytársak titkos, piacfelosztó vagy árrögzítő összejátszása a legsúlyosabb versenyjogi jogsértésnek számít, mely jelentős társadalmi károkat okoz. A kartellezés minden esetben – piac- és cégmérettől függetlenül – jogellenesnek minősül, emeli ki közleményében a hatóság.

A versenyhatóság összesen mintegy 130 millió forint bírságot szabott ki

a jogsértésért a kartellben résztvevő 13 vállalkozásra, mely összeg Magyarország központi költségvetésébe kerül. A GVH Versenytanácsa a bírság meghatározásakor tekintettel volt többek között a vállalkozások piaci helyzetére és pénzügyi teljesítőképességére, így a kis- és középvállalatnak minősülő cégek bírságát mérsékelte a munkahelyek megtartásának megkönnyítése érdekében.

A hatóság bírságcsökkentéssel honorálta egyebek mellett azt is, hogy több érintett elismerte a jogsértést és lemondott a jogorvoslati jogáról.

Címlapról ajánljuk
Most tudta meg, hogy ő volt „Pillangó” – Besenyei Péter „ügynökügye”

Most tudta meg, hogy ő volt „Pillangó” – Besenyei Péter „ügynökügye”

Részletesen beszélt az egykori műrepülő-szupersztár arról, mit csinált állambiztonsági kérésre a nyolcvanas évek derekától, a vele interjút készítő szakíró pedig az InfoRádióban arról számolt be, kerülnek még elő nagy nevek az autó-motorsport világából, de méltósággal kell kezelni az információkat.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×