Infostart.hu
eur:
386.38
usd:
329.72
bux:
0
2025. december 22. hétfő Zénó
Nyitókép: Pixabay

Fellebbez az ügyészség egy rabbi fejéről a kipát leverő férfi ügyében

A bíróság azt mondta ki, hogy a tett közösség tagja elleni erőszak helyett becsületsértés vétségének minősül.

Közösség tagja elleni erőszak megállapításáért fellebbez a Budapesti X. és XVII. Kerületi Ügyészség annak a férfinak az ügyében, akit első fokon becsületsértés miatt ítéltek el, amiért lesodorta egy külföldi rabbi fejéről a kipát - közölte a fővárosi főügyész.

Ibolya Tibor azt írta: a 45 éves férfi 2018 áprilisában egy budapesti bevásárlóközpontban követte el a bűncselekményt. Hozzátette, a férfi felismerte, hogy a kipa viselője vallási közösséghez tartozik.

A Pesti Központi Kerületi Bíróság indoklása szerint a tett kihívóan közösségellenes volt, de a magatartás nem volt alkalmas riadalom keltésére, ezért a férfi tette közösség tagja elleni erőszak helyett becsületsértés vétségének minősül. Az elkövető 2017 júliusában volt kollégáját is bántalmazta, a bíróság ezért súlyos testi sértés kísérletében bűnösnek mondta ki, és a két bűncselekmény miatt három év próbára bocsátotta.

Az ügyészség szerint

a férfi közösség tagja elleni erőszakot követett el, mivel magatartása riadalmat keltett az áldozatban,

ezért eltérő jogi minősítés és súlyosabb büntetés, végrehajtásában próbaidőre felfüggesztett szabadságvesztés kiszabásáért nyújtott be fellebbezést - olvasható a közleményben.

Címlapról ajánljuk

Leszúrni a tűzijátékpálcát? Soha! – Életmentő tanácsok durrogtatás előtt

A szilveszteri tűzijátékozásnak számos veszélye lehet, ezért fontos, hogy mindenki alaposan olvassa el a használati utasításokat és csak engedéllyel rendelkező árusoktól vásároljon ilyen eszközöket – hangsúlyozta Luterán György, a Pirotechnikusok Érdekvédelmi Szövetségének elnökségi tagja. A szabályok szigorúak, területileg is.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2025.12.22. hétfő, 18:00
Vecsei Miklós
felzárkóztatásért felelős miniszterelnöki biztos, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat alelnöke
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×