Infostart.hu
eur:
385.31
usd:
332.05
bux:
120679.89
2026. január 16. péntek Gusztáv
Nyitókép: Pixabay

Tizenegymilliárdos büntetőügyben javasol vádemelést a NAV

Egy országos hálózatot kiépítő bűnszervezet 75 tagja csalta el az adóhatóság szerint a hatalmas összeget.

Autóversenyzéshez kapcsolódó színlelt reklámtevékenységgel csalt el több mint 11 milliárd forintot 2012 és 2016 között az a bűnszervezet, amelynek 75 tagja ellen javasol vádemelést Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) - közölték a szervezet Dél-dunántúli Regionális Bűnügyi Igazgatóságának vezetői Pécsett.

Ludézer Zoltán igazgatóhelyettes elmondta, a gyanúsítottak ellen különösen jelentős vagyoni kárt okozó, bűnszervezetben, üzletszerűen elkövetett költségvetési csalás, sikkasztás, számvitel rendjének megsértése és hamis magánokirat felhasználása miatt javasolnak vádemelést.

Az országos hálózatot kiépítő bűnözők amellett, hogy

több száz cégnek "segítettek" milliárdokat sikkasztani,

a költségvetésnek is súlyos károkat okoztak a fiktív számlázási láncolat működtetésével. A bűnszervezet tagjai mintegy 200 bűncselekményt követtek el; a sikkasztással 8,7 milliárd forintos, a költségvetési csalással pedig 2,5 milliárdos kárt okoztak - mondta Ludézer Zoltán, megjegyezve, hogy

a nyomozati anyag több mint 42 ezer oldal.

A hálózat felszámolására szervezett háromnapos akcióban - összesen 227 helyszínen - országosan 270 pénzügyi nyomozó és pénzügyőr vett részt. A bűnszervezet két irányítóját a NAV Merkúr bevetési egysége fogta el, és további 19 gyanúsítottat is előállítottak, közülük heten letartóztatásba kerültek. Az egyik átkutatott családi házban a nyomozók kannabiszültetvényt is találtak.

A költségvetésnek okozott mintegy 2,5 milliárdos kár megtérítésére az akcióban a pénzügyi nyomozók ingatlanokat, ingó vagyont foglaltak le, üzletrészeket és bankszámlákat vettek zár alá. A gyanúsítottak ezen felül csaknem 400 millió forintot önként megtérítettek.

A bűnszervezet által irányított cégháló hirdetési szolgáltatást kínált, azonban valós reklámtevékenységet sohasem végzett. A színlelt megállapodások alapján befolyó összegeket a láncolat erre kijelölt szereplői szinte azonnal készpénzben felvették és - bizonyos százalék fejében - visszajuttatták szerződőpartnereiknek.

A hirdető társaságok képviselői így milliárdos nagyságrendben tudtak sikkasztani saját cégeikből.

A bűnszervezet az átutalások összegéről reklámszolgáltatásról szóló, valótlan tartalmú számlákat állított ki, amiket a "hirdetők" költségként elszámoltak és áfatartalmukat visszaigényelték. Az elkövetők által működtetett számlagyár összesen több mint 11 milliárd forintot tüntetett el. A pénzeket papíron több bukócégen keresztül futtatták át. A láncolat végén, szintén csak papíron, a bűnszervezet egyes tagjainak mint magánszemélyeknek fizettek ki megbízási díjakat, így zárva le a kialakított számlázási kört. Ezeket a több százmilliós, esetenként évi többmilliárdos összegeket a megbízottak szja-bevallásaikban feltüntették, de adót nem fizettek utána. A NAV a napokban megküldi az ügy iratait a Baranya Megyei Főügyészségnek.

Címlapról ajánljuk

Csizmazia Gábor a furkósbotról és a Trump-paradoxonról: „Donald Trump kétszer lépte át a saját vörös vonalát”

Donald Trump amerikai elnök leginkább Ukrajna és a vámpolitika esetében lépte át a saját maga által felvázolt vörös vonalakat – mondta az InfoRádió Aréna című műsorában Csizmazia Gábor. A Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukács Intézet tudományos főmunkatársa szerint Donald Trump külpolitikai lépései inkább elbizonytalanították a szavazóit, semmint újakat hoztak volna mellé.
inforadio
ARÉNA
2026.01.16. péntek, 18:00
N. Rózsa Erzsébet
egyetemi tanár, Közel-Kelet-szakértő
Emelkedtek az amerikai tőzsdék, szárnyaltak a befektetési bankok

Emelkedtek az amerikai tőzsdék, szárnyaltak a befektetési bankok

A befektetők a geopolitikai események értékelése mellett a vállalati gyorsjelentésekre is már figyelnek a héten, ugyanis az amerikai nagybankok megnyitották a jelentési szezont. A befektetők eközben szoros figyelemmel kísérik, hogy milyen hírek érkeznek az amerikai-dán egyeztetésekről, hiszen Donald Trump továbbra sem mondott le Grönland megszerzéséről, viszont Iránnal kapcsolatban mintha valamelyest enyhült volna az elnök álláspontja, legalábbis a tegnap esti kijelentései erre utalnak – részben emiatt korrigál az arany, az ezüst, és az olaj ára a korábbi emelkedés után. Közben a chiprészvények a tajvani TSMC erős negyedéves jelentése után kaptak egy lökést. Részvénypiacokon összességében pozitív a hangulat, emelkednek az európai és az amerikai részvények is, köztük a ma jelentő befektetési bankok. Itthon a Mol árfolyama ma is jelentős pluszban van, miután Szijjártó Péter arról beszélt, hogy közel a megállapodás a NIS szerb olajvállalatban lévő orosz tulajdonrész megvásárlásáról.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×